Egyre több vidéki városban jelenti be az ellenzék, hogy egyesíti erejét a Fidesz ellen

Az eddig egymással is küzdő ellenzéki pártok együttműködése hasonló mintát követ: alapítanak egy civil szervezetet, a pártlogóikat pedig elhagyják. A fővárosban is alakul az együttműködés, ám itt nem olyan egyszerű megvalósítani ezt a receptet. És kérdés, hogy a Jobbik, az LMP és a Momentum mennyire száll be az együttműködésbe. Néhány nevet mindenesetre megtudtunk, kik mögött lehet meg az összefogás az egyes kerületekben.

Először Szombathelyen jelentette be az ellenzék január végén, hogy szövetséget kötött a választásra. A balos pártok az Éljen Szombathely! Egyesület színeiben indulnak minden körzetben, a közös jelöltjük a szocialista Nemény András. A Jobbik kívülről támogatja a szövetséget azzal, hogy nem indul külön. Egerben viszont a Jobbik olyannyira benne van a szövetségben, hogy a párt adja az ellenzéki polgármestert: Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő indul egy az egy ellen a Fidesszel szemben az Egységben a Városért Egyesület (EVE) színeiben. Komlón az MSZP-s Szakács László és az LMP-frakció képviselője, az Új Kezdethez tartozó Hohn Krisztina jelentette be pár nappal ezelőtt, hogy a baranyai városban is megvalósul az összefogás. A Komló Összeköt színeiben indul minden jelölt, polgármesterként pedig Ferenczy Tamást indítják, aki a megyei iparkamara komlói szervezetét vezeti.

A fentieken túl – jelöltek megnevezése nélkül – már bejelentették az összefogást Veszprémben, Székesfehérváron pedig a jövő héten tervezik. A tavalyi parlamenti választás számai alapján az ellenzéknek még jó esélye van legyőzni a Fideszt Dunaújvárosban és Miskolcon is – ennek azonban elengedhetetlen feltétele, hogy egyetértés alakuljon ki az ellenzéki pártok között az összefogásról.

A bejelentések jól kirajzolják, mi a mindenki számára elfogadható együttműködés receptje: ALAPÍTS EGY CIVIL EGYESÜLETET, LEHETŐLEG TEDD BELE A VÁROS NEVÉT, HAGYD EL A SOK TÁMADÁSI FELÜLETET KÍNÁLÓ PÁRTLOGÓKAT, ÉS KÉSZ IS AZ ÖSSZEFOGÁS.

Az ellenzék a jelek szerint egyre több megyei jogú városban követi ezt az álruhás mintát, amelyet a választási rendszer is lehetővé tesz. Hiszen a megyeszékhelyek választási szempontból nem tartoznak a megyékhez, a megyei listákra a székhelyen nem szavaznak, így minden párt megengedheti magának, hogy választástechnikai szempontból elhagyja a logóját, és megelégedhet azzal, hogy a képviselőjét kvázi inkognitóban küldik pozícióba. A megyei listájával meg minden párt majd azt kezd, amit akar.

Budapesten nehezebb álruhát ölteni

Ezt a mintát nehéz lesz követni a fővárosban, ahol teljesen más a szisztéma. Itt a 23 kerületben külön képviselő-testületek működnek, nem könnyen megoldható azonban, hogy minden kerületben külön civil egyesület színeiben induljanak a polgármesterjelöltek, mert akkor az ellenzék lemondhatna a fővárosi kompenzációs listáról. Márpedig ide jutnak azoknak a polgármesterjelölteknek a voksai, akiket nem választanak meg.

Éppen ezért technikailag az ellenzék a fővárosban azt a megoldást választhatja, hogy minden ellenzéki párt polgármester- és képviselő-jelöltje (plusz a főpolgármester-jelölt is) egyetlen, nagy ernyőszervezet színeiben indul összefogás esetén. Ez lehet egy pártgyűjtő ernyőszervezet, illetve egy – létező vagy bejegyzendő – civil szervezet is. (A „kötőjeles indulás” sem kizárt persze, de jelenleg elég kis esélye van, hogy a Jobbik és a DK logóját egy karika alatt látjuk a szavazólapon.) Minden más megoldás túlzottan bonyolítaná az indulást a választók szemében.

A problémák itt kezdődnek: ugyanis a tavalyi voksok alapján a fővárosban még csak nem is kellene rejtőzködniük az ellenzéki pártok jelöltjeinek. Például az angyalföldi Tóth Józsefnek és a XIII. kerületi szocialista jelölteknek még kifejezetten hozhat is a konyhára, ha az MSZP-s szegfű színeiben indulnak. Szintén meg kell értetni az összes DK-s, LMP-s, momentumos, sőt adott esetben jobbikos jelölttel, hogy hagyják otthon a pártlogójukat. De az első lépés nyilván, hogy megkössék az együttműködési megállapodást Budapesten az ellenzéki pártok.

23 közös polgármesterjelölt bejelentésére készül az MSZP

ellenzek1
Az MSZP budapesti elnöke, Molnár Zsolt a maguk, azaz a szocialisták és a velük szövetséges Párbeszéd részéről megerősítette az Indexnek: a teljes körű együttműködésben érdekeltek az októberi önkormányzati választásokon, így az a mostani tárgyalások célja, hogy április elején, a májusi európai parlamenti választás kampánystartján bejelentsék az ellenzék 23 közös polgármesterjelöltjét. Nemcsak a kerületekben nem kívánnak indulni egymás ellen, de a Fővárosi Közgyűlésben elnyerhető 9 listás mandátumért is együtt szállnának ringbe.

Miután Puzsér Róbert és így az őt támogató LMP és Jobbik is megállapodott az előválasztás eredményének elfogadásában – sőt, a Momentum is elfogadni látszik ezt –, Molnár Zsolt nem gondolja, hogy a fővárosi közgyűlési kompenzációs lista kérdése, avagy az együttműködés ezen része nagy akadályokba ütközne. Szerinte az együttműködésnek világosak a feltételei: az előválasztás győztesének elfogadása és támogatása (avagy az ellene el nem indulás), továbbá az, hogy a pártok nem állítanak önálló listát, amennyiben közösen jelölnek kerületi polgármestereket.

Ez mindenkinek világos, Gyurcsány Ferenc és számos más szövetséges is ennek tudatában adta támogatását Karácsony Gergelynek, és abban reménykedünk, hogy ehhez a forgatókönyvhöz találunk még további partnereket. Azt mindenkinek világosan kell látni, hogy a 2014-es koordinációs kísérletek elbuktak, teljes együttműködésre van szükség – fogalmazott Molnár.

Persze nagy kérdés, hogy az LMP végül milyen formában készül majd az önkormányzati választásokra, és teljes összefogásban vagy a Jobbikkal, új pólusként készül-e az őszi kampányra. Fontos ugyanis tudni, hogy a felmérések szerint az MSZP–Párbeszéd, és noha formális megegyezés még nincs, de a Demokratikus Koalíció és más, baloldali-liberális tömörülések leginkább az LMP-vel jelentenének kihívást a Fidesz számára.

Miközben azonban a fővárosi szavazók 53 százaléka szeretné, ha Tarlós István nem újrázhatna, jelenleg csak 31 százalék gondolja úgy, hogy leváltható a főpolgármester – derült ki a ZRI Zavecz Research Intézet kutatásából, amelyet a Népszava megbízásából készített néhány napja. Az állampolgári hitetlenség okát éppen a pártok magatartásában érdemes keresni – a választók ugyanis egyre kevésbé tartják valós alternatívának a teljes együttműködést. Külön kérdés, a Jobbik mennyire száll be  bármilyen összefogásba. A baloldalnak ugyanis akár még érdekében is állhat, hogy a Jobbik – bizonyos helyeken – esetleg szavazókat szívjon el a Fidesz–KDNP-től, illetve Tarlóstól. (A kutatások szerint ugyanis a fővárosban a jobbikosok egy részének másodlagos preferenciája inkább a Fidesz, mint bármelyik balos párt.) A baloldali pártok számára ugyanakkor az LMP és a Momentum együttműködése és szavazóik reakciója lehet a fő kérdés, mivel a számok alapján már egy ilyen, Jobbik nélküli összefogás is előzné a Fideszt.

A Momentum a kritikus hangvétele ellenére több helyi együttműködésben benne volt, ám Budapestről majd csak az EP-választás után döntenek. Információink szerint azonban a Momentum számára csábító, hogy több kerületben is saját polgármesterjelölttel számolhatna az együttműködés részeként. Többen megerősítették az Indexnek, hogy a VI. kerületben a momentumos Soproni Tamást támogatja majd egységesen az ellenzék, és a belső kerületek mellett jó eséllyel a IX. kerületben is a Momentum javára jöhet létre szövetség.

Biztos balos sikeremberek, néhány kérdéses kerület

Gyakorlatilag minden kerületben van már olyan személy, akinek alkalmasságában meg tudnak egyezni az ellenzéki pártok, a bizonytalanságok épp az LMP most hétvégi döntéshozatala, valamint a Momentum állásfoglalásának hiánya miatt merülnek fel. Összegyűjtöttük a szivárgó hírek alapján, melyik kerületben hogyan is áll a helyzet.

A jelenlegi kerületi polgármesterek, így a XIII. kerületi sikerember Tóth József (MSZP), a kispesti Gajda Péter (MSZP), a pesterzsébeti Szabados Ákos (volt MSZP), továbbá a XV. kerületben Németh Angéla (MSZP–DK–Szolidaritás–RÁTE színekben megválasztott) újraindítása nem kérdőjeleződött meg. Egyedül Karácsony Gergely olyan regnáló polgármester, aki nem a kerületében indul újra, de az ellenzéki pártok állítólag már abban is megegyeztek, hogy az előválasztás első fordulójában alulmaradt MSZP-s Horváth Csaba száll itt ringbe. Horváth maga is elismerte az ATV-ben, hogy erre „jó esélye van”.

Az I. kerület is egyértelmű: ott a párbeszédes V. Naszály Mártát jelöli a baloldali ellenzék polgármesternek. A XI. kerületben László Imre és a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet indulása kész tény, utóbbi kettő a DK által javasolt jelölt. Családi okokra hivatkozva ugyan visszalépett Szalma Botond, akit Újpesten indított volna közös jelöltként az ellenzék, ám az egykori KDNP-s politikus helyett a helyi szervezetek közösen keresnek jelöltet. Az előzetes megállapodások alapján az LMP szeretne jelölni ebben a kerületben. A XVIII. kerületben, azaz Pestszentlőrinc-Pestszentimre kerületében pedig a szocialista Szaniszló Sándor indulna a fideszes regnáló polgármesterrel szemben.

Az előző önkormányzati választáson a listás mandátumok miatt a kerületek nagy részét feladták az ellenzéki pártok, így a legtöbb helyen öt-hat ellenzéki jelölt állt ki a fideszes polgármesterjelölttel szemben, nem is csoda, hogy 23 kerületből 17-ben kormánypárti politikus nyert. Viszont ha a Fidesz jelöltjeivel szemben egy, illetve legfeljebb két jelölt áll szemben, más lehet az arány. Ha pedig az esélytelen körzetekben is közös kompenzációs listán szereplő polgármesterjelöltek maradnak alul, akkor a fővárosi közgyűlési 9 listás mandátumra is nagyobb eséllyel pályáznak.

Forrás: Index