"Ide neutronbomba kell!" A magyar médiahelyzetről a sajtószabadság napján

A globális trendek azt mutatják, hogy a világ számos részén romlik a sajtószabadság helyzete, különösen Amerikában és Kelet-Európában. Nézzük, hogyan állunk a sajtó szabadságával a sajtószabadság napján.

Ha csak egy ábrát néz meg ma a sajtószabadságról, ez legyen az: a grafikonon azt ábrázoltuk, hogyan értékelte a Riporterek Határok Nélkül (RSF) 2010 és 2019 között a magyarországi helyzetet.

2019-ben Magyarország egy hatalmas zuhanás után a 87. helyet szerezte meg.

A 2019-es jelentés Magyarországról szóló részében azt írják, a magyar média tulajdonjogai még tovább koncentrálódtak Orbán Viktor miniszterelnökkel szövetséges oligarchák kezében. Ennek eredményeként a magyar médiakörkép teljesen átalakult az elmúlt években. „A legfontosabb kritikus sajtótermékeknek be kellett zárniuk, míg a többiek függetlenségét folyamatosan veszélyezteti a kormányhoz közelálló oligarchák jelenléte a vezetőségben, a részvényesek között vagy éppen a pénzügyi intézményekben, melyek finanszírozzák őket” – írták.

A nemzetközi sajtószabadság napját 1993 óta ünnepeljük, az ENSZ közgyűlése ezzel kívánja felhívja a figyelmet a szabad sajtó fontosságára és arra, hogy emlékeztesse a kormányzatokat a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletére és betartására. Idén a fókusz a média és a demokrácia kapcsolatára került, pontosabban arra, hogyan lehet tudósítani, választásokról írni a félretájékoztatás korában.

Üzenetében António Gutteres ENSZ-főtitkár emlékeztet: 2018-ban 99 újságírót öltek meg, 1994 óta pedig 1307-en vesztették életüket.

A demokrácia lerombolása

A sajtószabadság napjának alkalmából megkerestük a Riporterek Határok Nélkül (RSF) német irodáját. A magyar sajtóhelyzetről a hvg.hu-nak azt mondták:

az egyik legkomolyabb probléma a sajtószabadsággal az, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nem áll szóba olyan újságírókkal, akiket nem tekintenek a Fidesz barátjainak.

Emlékeztettek arra, amikor Orbán azt kiáltotta oda az akkor még nem kormányközeli Hír Tv-nek, hogy fake news médiumnak nem nyilatkozik. További problémaként tekintenek az RSF-nél arra, hogy koncentrálódik a tulajdonviszony. Erre jó példa a nemrég felállt Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA), „Orbán oligarchái rátették kezüket a baráti sajtóra”, miközben a kritikus médiatermékek egyre nehezebb helyzetben vannak.

© Máté Péter

„A globális trendek azt mutatják, hogy a világ számos részén romlik a sajtószabadság helyzete, különösen Amerikában és Kelet-Európában; Szerbiában, Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon és Ausztriában. A szóbeli fenyegetések és a média elleni támadások Európa-szerte növekednek,

ezek a verbális támadások az újságírás és a pluralizmus iránti gyűlöletet jelentik, ez pedig szándék a demokrácia lerombolására."

A Mérték Médiakutató Intézet nemrég közreadott kutatása a fentiekhez hasonló végeredményt hozott. Kimutatták, hogy a kormányhoz köthető sajtó majdnem háromnegyedes túlsúlyban van a független, kritikus médiához képest. A sajtószabadságról szóló vitákban mindig elhangzik: nem az a lényeg, hogy a legnépszerűbb csatornák, weboldalak ellenzékiek, hanem hogy bizonyos területeken, szegmensekben már csak a kormány narratíváját, propagandáját közvetítő médiumok szólalnak meg, illetve hogy a sajtószabadság léte vagy nem léte között nem egy éles határvonal húzódik, hanem széles mezsgye.

Az emberek nem hülyék

Polyák Gábor, a Mérték vezetője úgy látja, a kritikus sajtó komoly egzisztenciális kihívásokkal kell szembenézzen, miközben a piacra a kormány óriási mértékű pénzt önt be a saját médiáját támogatandó. Ennek ellenére a kritikus média ellátja a funkcióját: feltár ügyeket, botrányokat, rá tud mutatni a végrehajtó (vagy más, gazdasági) hatalom visszáságaira. „Szerencsések vagyunk”, mondja Polyák, hogy dolgoznak itt kitartó emberek.

Ugyanakkor Polyák szerint ezek a hírek, ha el is jutnak az Fidesz szavazóihoz, a kormánypárt szűrőin át, az ő olvasatukban csapódnak le. Mert a kormánypárt hívei tényleg hívők, vallásként tekintenek politikai választottukra, és az ideális képnek ellentmondó információkat megmagyarázzák maguknak – állítja a kutató.

Tüntetés a Népszabadság bezárása miatt 2016. október 8-án
© Fülöp Máté

Mennyiben van felelőssége a társadalomnak abban, hogy idáig jutottunk? Polyák szerint annyiban: hagyta, hogy a Fidesz lenullázza a sajtószabadságot, de a demokráciát is. Ennek pedig az az oka, hogy ’89-ben készen kaptuk az új politikai-gazdasági rendszert, egy szűk csoport vezényelte le a rendszerváltást. A Mérték vezetője úgy látja: az új rendszer nem volt makulátlan, de amikor 2010-ben a Fidesz elkezdte lebontani, és ez először az új médiatörvénynél volt látható, a tiltakozás is ugyanígy egy szűk csoport belügye maradt.

A társadalom észleli, hogy mi a helyzet, az Origo olvasóközönségének fogyása, a TV2-es Tények nézettségének visszaesése, a szintén einstandolt megyei napilapok olvasottságának bezuhanása mind azt mutatja, hogy az emberek nem hülyék, észlelik, hogy propagandával tömik a fejük – összegezte Polyák.

© Facebook / Tények.hu

De arról már nincs tiszta tudás a társadalomban, hogy mit kellene tenni, mire jó a sajtószabadság, miért életbevágó egy normális demokrácia életében a sajtó normális működése, és hogy tisztességes politikai verseny sem létezik szabad sajtó nélkül. Ilyen és ezekhez hasonló „egyszerű összefüggéseket nem tisztáztunk”. Az iskolákban a rendszerváltás óta nem tanulnak a gyerekek kielégítő mértékben a demokráciáról, politikáról, sőt, a politika valami gyanús, maffiaszerű dologként van kezelve az oktatásban.

A sajtó előtt álló lehetőségekről szólva Polyák azt mondja, a közösségi finanszírozásnak vannak eredményei, ilyen az Átlátszó adó-egyszázalékokból összeálló költségvetése, és egyre többen tudatosan áldoznak médiatartalmak létrejöttéért. De ennek is megvannak a maga korlátai. Ahhoz képest, hogy Németországban simán és gyorsan össze lehet hozni közösségi finanszírozásban egy (akár marginálisabb témájú) projekt költségvetését, itthon vért kell izzadni. És maximum egy Átlátszó-típusú oldalt lehet finanszírozni így, egy hírportál jellegű, nagyobb szerkesztőséget már nem, véli a Mérték vezetője.

„Azt gondoltam, 2020-ra megszűnik a közmédia”

"Neutronbomba" – ezt a megoldást látja Nádori Péter, a Magyar Narancs egykori újságírója, a hvg.hu és az Origo volt munkatársa a mai médiahelyzetre. A 90-es évektől újságíróként dolgozó Nádori úgy látja, akkoriban nagyon más volt a sajtó, nem volt internet, nem volt kereskedelmi tévé, több pénz volt a nyomtatott sajtóban. A közmédiában zajló médiaháborúk reménytelen ügynek tűntek, mert Nádori szerint a piac a szabadság garanciája a médiában. Persze csak ha rendesen tud működni. A 90-es években pedig még tudott valamennyire, részben a külföldi tulajdonosoknak köszönhetően, akik inkább piaci alapon működtették a sajtót. Persze ronda tulajdonosi húzások, politikai befolyásolás és politikai alapon vásárolt hirdetések akkor is voltak, de más nagyságrendben. Nádori úgy gondolja, az akkori politikai indíttatású médiaügyeknek nincsenek igazi tanulságai a mai helyzetre.

A szolidaritás hiánya a sajtóban akkor is létezett, de Nádori személy szerint kimaradt ezekből, érdekképviseleti szinten is: a MÚOSZ-ból is, és az ellene alakult MÚK-ból is. De az a tény, hogy akkor is alakultak egymással szembenálló sajtószakmai érdekvédelmi szervezetek, mutatja, hogy már a 90-es években sem sikerült valamiféle szakmai-etikai minimum alapján összefogást kialakítani. Akkoriban azonban még nem foglalkozott messze annyit egymással a sajtó, mint ma, és talán nem ilyen szélsőséges hangnemben. Az újságírás ilyen értelemben mindenesetre "sosem volt volt jó hangulatú szakma".

© MTI / Honéczy Barnabás

Miközben a Magyar Narancsnál dolgozott, vagy az Origo előkészítésében vett részt, úgy emlékszik, számára szánalmasnak tűnt az állami média feletti kontrollért folyó harc. Ha tippelni kellett volna, mi lesz 2020-ban, Nádori arra tett volna, hogy az egész közmédia megszűnik, nem pedig a mára kialakult helyzetre, hogy totálisan visszaállamosítják a sajtó jelentős részét.

Hogy mi hozhat változást? Ma a média jelentős része annyira össze van nőve a politikai hatalommal, ami nagyon megnehezíti, hogy a média mint alrendszer általános változásoktól függetlenül változzon. A fenti neutronbomba metafora egy olyan kataklizmatikus változásra utal, amely teljesen átalakítja a körülményeket.

Van, ami nem változik

Kerestük Csúcs Lászlót, a Magyar Rádió egykori elnökét, az első médiabotrány kulcsalakját, akit az Antall-kormány helyezett a rádió élére, hogy kirúgja a túlságosan ellenzéki munkatársakat (el is bocsátott 1994-ben 129 embert), hogy megkérdezzük, mit gondol az akkori eseményekről, a saját szerepéről, és a mai helyzetről, de amikor meghallotta, hogy a hvg.hu-tól keressük, közölte, nem kíván nyilatkozni.

Forrás: HVG