Kevesebb híradó, több bulvár és reklám – módosít a médiaszabályozáson a kormány

A Semjén Zsolt által beterjesztett törvénymódosítási javaslat eltörli a teljes pornótilalmat is. Hozzányúl a médiaszolgáltatással kapcsolatos törvényekhez a Fidesz, az erről szóló módosítást kedd este nyújtotta be a parlamentnek a kormány nevében Semjén Zsolt.

Az Azonnali.hu a törvénymódosításól azt írja, maximalizálnák benne a híradók hosszát, ráadásul több bulvártartalmat is engednének bennük közölni, de nagyvonalúbban kezelnék azt is, kinek hány rádiója lehet, kóddal korlátozva pedig még pornót is lehetne adni lineáris médiaszolgáltatásban.

media ko

A módosítás szerint többek közt változnak az úgynevezett jelentős befolyásoló erővel rendelkező (a továbbiakban: JBE) médiaszolgáltatókkal kapcsolatos szabályozások. Ezalatt azokat a médiumokat kell érteni, amelyek sokakat érnek el, vagyis a TV2, az RTL Klub és a köztévé tartozik ebbe a körbe.

A JBE-televízióknak eddig munkanapokon reggel és este is kötelező volt hírműsorszámot közölnie, az új szabályozás viszont teljesen eltörli a reggeli kötelező tájékoztatást a tévékre nézve, az esti híradók időtartamát pedig legalább húsz, legfeljebb negyvenöt percben korlátozzák. A rádióknak legalább tíz, legfeljebb negyvenöt percben kell reggelente hírműsort adnia.

Az új szabályozás több teret ad a bulvártartalmaknak is: eddig a hírműsor időtartamának húsz százalékánál nem lehetett hosszabb terjedelmű éves átlagban a bulvár, az új törvény viszont már jóval megengedőbb, ezentúl

a hírműsorszám időtartamának harmincöt százaléka lehet olyan, amely nem szolgálja a demokratikus közvélemény tájékoztatását.

A módosítás foglalkozik a legszigorúbb, a VI. kategóriába sorolt műsorszámokkal is, vagyis azokkal, amelyek alkalmasak „a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaznak”. Eddig ilyen tartalmakat nem lehetett lineáris szolgáltatásban, tehát a hagyományos tévés műsorfolyamban közzétenni, a módosítás szerint ezentúl úgy lehet majd sugározni pornót lineáris műsorfolyamban is, ha az csak kóddal hozzáférhető, és csak 18 éven felüli előfizetők számára.

Az új törvény emellett kitér a kiskorúakra vonatkozó adatok adatkezelési tilalmára is.

Eddig a műsorszámok egybeszámított időtartamának több mint negyedét kellett csak európai műveknek kitenniük, ez a jövőben harminc százalékra nő. A magyar művekre vonatkozó kvóta változatlanul tíz százalék marad.

A szabályozás lehetővé teszi egyes idősávokban a több reklámot is,

ugyanis míg eddig óránként legfeljebb 12 perc lehetett a reklámidő, mostantól ezt az arányt sávonként reggel 6 és este 6, illetve este 6 és éjfél között kell csak átlagosan betartani. Ez azt jelenti, hogy a tévék és a rádiók trükközhetnek azzal, hogy a számukra legfontosabb műsoridőben többpercnyi reklámot adnak le, míg a kevésbé nézettebb időszakokban kevesebbet, az előírt átlag ugyanis így is ki fog tudni jönni.

Újdonság még, hogy eddig legfeljebb hét évre osztottak rádiófrekvenciákat, ezt most tíz évre növelnék, míg a tévék esetén változatlanul tíz év maradna a jogosultsági idő. És míg eddig a lejártakor a rádiók és tévék kérelmére pályázat nélkül egy ízben legfeljebb öt évre lehetett megújítani a jogosultságot, ez az időszak a jövőben hét évre nyúlna.

Az új törvény módosítja azt is, ki hány rádió felett rendelkezhet:

eddig egyvalaki vagy egy országos, vagy két körzeti és négy helyi, vagy tizenkét helyi rádiós médiaszolgáltatásra lehetett jogosult, ezentúl már akár négy körzeti és hét helyi, vagy tizenkilenc helyi rádiós médiaszolgáltatásra is lehet egyszerre jogosultságot szerezni.

A korlátozások ráadásul az új szabályozás szerint nem is vonatkoznak majd a tematikus rádiókra, mint amilyen például a Retro Rádió, amely része a kormánypárti médiaalapítványnak, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak.

A törvény kétharmados többséget igényel, és elfogadása esetén a módosítások már idén augusztustól életbe lépnének.

Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője a tervezett módosításokról a hvg.hu-nak azt mondta, a törvény nagyrészt az új, módosított európai médiairányelv átültetése, de egyrészt kimaradt a szövegből az ún. videómegosztó-platformok szabályozása, ami azért is fura, mert az indoklás utal rá, hogy benne van, pedig nincs.

Másrészt arra hívta fel a figyelmet, hogy főleg a médiakoncentrációra vonatkozó szabályok változtak érdemben, és a jövőben nem lesz akadálya a Rádió1 meg a Retró Rádió terjeszkedésének, illetve jöhetnek új közszolgálati csatornák is. A rádiós pályázatokra vonatkozó szabályok a törvényben pedig a jövőre nézve világossá teszik, hogy egy-egy rádiós jogosultság meghosszabbítása a Médiatanács mérlegelési joga, és ha nem akarja, nem hosszabbít.

Forrás és kép: HVG