kedd, július 23, 2019
728x90 EU Imagery

A magyar törvényekkel semmi gond, a 7-es cikkely szerinti eljárásnak pedig nem látja politikai alapját a leendő igazságügyi miniszter, akit csütörtökön hallgatott meg az Európai ügyek-, illetve az Igazságügyi bizottság. A fideszes többség természetesen támogatta Vargát.

Ha valóban feltétlen lojalitása és megingathatatlan tárgyalási stílusa miatt választotta Orbán Viktor miniszternek Varga Juditot, akkor nem fogott mellé, a jelölt bizottsági meghallgatásán ugyanis mindkettő bebizonyosodott.

Varga Judit – aki jelenleg az európai ügyekért felelős államtitkár – ugyanis azzal nyitott, micsoda sikert értek el a közép-európai országok, a V4-ek, amikor az EU csúcson egy hétgyermekes családanyát, Ursula von der Leyent választották arra, hogy a jövőben vezesse az Európai Bizottságot.

A döntéshozatalban megkerülhetetlenné vált Közép-Európa.

Elemzésünk szerint Orbán ebben az esetben a gyors győzelemért beáldozta öt év stratégiai védvonalát: annyira megrémült Frans Timmermans esetleges megválasztásától, hogy egy számára csak minimálisan jobb leosztás összehozásában nyújtott aktív segítséget. Orbán azt a Von der Leyent akarta, aki támogatta az azonos neműek házasságát, többször hitet tett az Európai Egyesült Államok mellett, és beszólt a magyarországi menekültszigor miatt. Utóbbi a bizottsági meghallgatáson is szóba került, mire Varga azt mondta,

nem kell messzemenő következtetést levonni abból, hogy mint mondott 2015-ben a menekülthelyzetről.

Tehát álláspontja szerint Von der Leyen jelölése siker, és bízik abban, hogy ez egy új kezdet lesz az EU-ban, ideértve a migrációs kérdés és a jogállami hibák kezelését.

 

arr1

© Facebook / Varga Judit

Győzelmet vár tőle Orbán

Elmondása szerint Orbán azért kérte fel, hogy segítsen megnyerni a vitákat az EU-ban, és „szuverenista európai politikai képviseletével” bízta meg. Az unióban pedig kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre van szükség egymásra mutogatás és megszégyenítés helyett. Azt mondja, vissza akarnak térni a régi rendszerhez, szerinte az vezetett káoszhoz, hogy az Európai Bizottság politikai testületként működött. Lojális együttműködést várnak el az uniós intézmények részéről is.

Nem lehet megbüntetni egy tagállamot azért, mert a migrációs krízisre a saját hagyományait, kultúráját figyelembe vevő válaszokat ad, ami eltér a fősodortól.

A kijelölt miniszter szerint az önálló gazdaságpolitika miatt sem lehet büntetőhadjáratot indítani, ahogy a jogállamisági vitákat is érdemes lenne már lezárni (több vezető politikus felvetette, hogy az uniós kifizetéseket jogállamisági kritériumokhoz kell kötni, egy ilyen utalás az uniós költségvetési terven is szerepel). Varga egy korábbi Angela Merkel nyilatkozatot idézett, aki szerint bőven van eszköz az unió kezében a jogállamiság problémáinak orvoslására, nem kell új mechanizmus, és az alapító szerződésben nincs is ilyen felhatalmazásuk.

 

arr2

© Máté Péter

Milyen 7-es cikkely?!

Elárulta, hogy készül az uniós csatákra: bemutatja majd, hogy amit esetünkben kifogásolnak, arra bőven van példa más országban is. Például Németországban az ügyészség a végrehajtó hatalom alá van rendelve, máshol a parlament nevezi ki a bírókat. A kettős mérce leküzdése az egyik legfontosabb feladat, szerinte politikai nyomás van Magyarországon.

A Sargentini-jelentés lejárt lemezét hallgatjuk, azt, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége veszélyben van, úgy mondják, mint egy slágert. Nem illő egy jogállamban újranyitni azokat a témákat, amelyeket az Európai Bíróságon vagy a Bizottságban már lezártak.

A vitatott kérdések miatt jelenleg is vannak bírósági ügyek vagy kötelezettségszegési eljárás, milyen alapon akar a politika beavatkozni ezekbe az ügyekbe? – tette fel a kérdést Varga. Ennyit tehát arról, mit gondol a 7-es cikkely szerinti eljárásról.

A fideszesek ezután gratuláltak a miniszterjelöltnek, és kínosan sokat beszéltek családi állapotáról. Nem győzték felemlegetni, hogy Vargának három gyereke van, és példamutatónak nevezni, hogy családanyaként ennyit elért. Ezekre már Varga is azt mondta:

ő boldog családanya, de nem lát különbséget, hogy nő-e vagy férfi, ő a munkára helyezné a hangsúlyt.

Küldhetik az SMS-t!

Ellenzéki politikusok a többi között azzal sorozták, mikor ratifikálja Magyarország az Isztambuli egyezményt, újragondolja-e a kormány a 2050-ig szóló klímaterv vétóját, törvény híján is megvalósítják-e a kétszintű közigazgatási bíráskodást, a tranzitzónában lévő gyerekeknek miért nem biztosítanak nagyobb szabadságot, csatlakozik-e az ország az európai ügyészséghez, a CEU-hoz máshogy áll-e mint a kormány. Volt, aki azt hansúlyozta, hogy a jogállamiság területén nem az EU hibázott – ahogy Varga mondta -, hanem a magyar kormány, a jobbikos Bana Tibor pedig felhozta a miniszterjelölt lakástámogatását is (mint kiderült, úgy kapott ilyet, hogy milliókat keresnek airbnb-n).

Mintha egy külföldi fórumon lennék, de már látom, hogy külföldi kritikusaink honnan szedik az információkat, ott is hasonló kritikákat lehet hallani

- mondta Varga, mire a meghallgatás végén Szél Bernadett megjegyezte, főnöke bátran Soros-bérencezi őket, nem kellett volna visszafognia magát.

 

arr3

© Facebook / Varga Judit

A korrupciós jelentést néhány héten belül nyilvánosságra hozza a kormány a megjegyzéseivel együtt, „lehet küldeni az SMS-t Strasbourgba vagy bárhová, ahol várják” – fordult a kérdést feltevő Szél Bernadetthez.

Az Isztambuli egyezmény politikai hiszti

– mondott egy újabb meglepőt.

A nők helyzete a legjobb állapotban van Magyarországon, nem kell választani a család és munka között, a kormány fellép a családon belüli erőszak ellen is. Az áldozatsegítésben, szociális és családpolitikában minden védelem adott.

A környezetvédelemnél is ugyanez volt az érv: azt kell nézni, mit ért el Magyarország – ez nem sokban különbözött Áder János véleményétől -, és szerinte nem érdemes olyan ambíciókat vállalni, ami csalásra kényszeríti az ipart. Amúgy - folytatta különösebb megakadás nélkül - az EU nemcsak a magyar klímastratégiát kritizálta, de itt sincs semmi gond, év végéig átdolgozzák és leadják az újat.

Folyamatosan beszél Orbánnal

A tranzitzónában is járt, szerinte a higiénia, oktatás messze az átlag felett van, ahogy az ott dolgozókból áradó szeretet is, így teljesen más lelkülettel tudja tovább védeni a törvényeket és a szabályozást. Szerinte általában sincs probléma a magyar jogszabályokkal.

„Folyamatos párbeszédben vagyok Orbánnal” – mondta, és megígérte, hogy majd elmondja a miniszterelnöknek, hogy rendszeres beszámolót várnak tőle az EU-s tárgyalásokról.

arr4

© Máté Péter

Az OBH-OBT vitába nem akar beleszólni, a CEU pedig oda megy, ahova szeretne, az egyetem csinált az ügyből politikát, olyan szintű volt a politikai hiszti, hogy azt nehéz volt szakmai módon kezelni. Az Európai Ügyészséghez nem csatlakozunk, mert az Alaptörvényellenes, itt is kioktatta a kérdezőket, hogy ez nem kötelező. A kétszintű közigazgatási bíráskodást vizsgálják, az arról szóló törvényt viszont bizonytalan időre jegelik.

Varga kitart amellett, hogy a lakhatási támogatás jár neki. Ez benne van a vagyonnyilatkozatában, október óta kap pénzt, nem tavaly május óta. Szerinte ez csak akkor lett izgalmas, mikor miniszter-jelölt lett.

Kilenc évig éltünk Brüsszelben, a férjemnek egy 46 négyzetméteres, egy légterű lakása van. Olyan lakást bérelünk, amit a lakhatási támogatásból és ennek a kis lakás bérbeadásából fedezünk.

Azt mondja, ő is tudja, hogy a bizottságban kinek jár lakhatási támogatás – például Banának is -, de „koncentráljunk inkább arra, hogy milyen munkát végzünk az ország érdekében, ne alaptalan támadásokkal gyengítsenek.”

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all