csütörtök, augusztus 22, 2019
728x90 EU Imagery

Az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását érinti a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása.

A képviselők 127 igen, 57 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt. Múlt hét kedden az előterjesztő emberi erőforrások minisztere kérésére – indoklás nélkül – halasztották el a javaslat zárószavazását. A törvényalkotási bizottság egyetlen ponton változtatott az indítványon: továbbra is lehetőség lesz második évfolyam végén és a magasabb évfolyamokon a diák teljesítményét érdemjegy helyett szövegesen értékelni.

A friss törvénymódosítás alapján

Legalább 70 százalékban a Nemzeti Alaptantervhez igazítják az alternatív iskolák tantervi struktúráját. Erre az indoklás szerint az alternatív kerettanterv csak akkor hagyható jóvá, ha megfelel bizonyos szempontoknak. Ilyen például az, hogy a Nemzeti alaptantervben (Nat) meghatározott tananyagtartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben. A Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalttól.

Kizárólagos állami hatáskörbe kerül a magántanulói státuszról való döntést. Vagyis szeptember 1-jétől a magántanulói jogviszonyt az egyéni munkarend váltja fel, engedélyezése pedig intézményi szintről egy hatósághoz kerül az egységes jogalkalmazás érdekében. A törvény kimondja: tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös, a tankötelezettség teljesítésére határozott időre egyéni munkarend kérelmezhető.

Az óvodába járási kötelezettség alól csak a legindokoltabb esetben lehet felmentést kapni a gyermek ötödik életéve helyett a negyedik életévéig. Egy gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző – 2020. január 1-jétől azonban már egy a kormány által kijelölt szerv – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Továbbá az állam dönt majd szakértői vélemények alapján arról, hogy maradjon-e még egy évet óvodában a 6 éves gyermek, vagy 6 évesen menjen iskolába. Ennek lényege, hogy bemondás alapján nem lehet majd a gyerekeket visszatartani az óvodába. A törvény elveszi a véleményezési jogot a tantestülettől és szülőktől az iskolaigazgatók kinevezése esetén. Erre nyilván azért van szükség, mert korábban számos botrány volt abból, hogy nem azt az igazgatót választották meg, akit a szülők és a tantestület támogatott.

A módosítás tartalmazza, hogy a kormány rendeletben az intézményvezetők részére az intézmény méretétől függően további bérpótlékot és a munkateljesítménytől függően ösztönzési kereset-kiegészítést állapíthat meg. Valamint a munkáltató a munkakörbe tartozó feladatokon kívüli, célhoz köthető feladatot állapíthat meg a pedagógusnak, és ezek eredményes végrehajtásáért – a pedagógus illetményén felül – céljuttatás jár. A tankönyvellátás szabályait ezentúl nem önálló jogszabály, hanem a köznevelési törvény tartalmazza majd.

Forrás: 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all