Még csak gyanús sem volt a magyar ügyészségnek a microsoftos szoftverlicencek körüli korrupciós ügy, sőt az érintettek mind a mai napig kényelmes állásokba ejtőernyőznek tovább. Közben az amerikai hatóságok az ügy jelentős részét felgöngyölítették, beismerő vallomásig és peren kívüli egyezségig jutottak. A Microsoft Magyarország Kft. beismerte, hogy legalább 2013-tól 2015-ig „egy vezető tisztviselője és több alkalmazottja részt vett” egy manipulált beszerzésekre és vesztegetésekre épülő ügyben. A cég peren kívüli egyezséget kötött az amerikai igazságügyi minisztériummal, aminek keretében 8,8 millió dollár (2,6 milliárd forint) bírság megfizetését vállalta – jelentette be a tárca. A kft. beismerése szerint viszonteladói túlárazottan adtak el szoftverlicenceket magyar állami szerveknek, ugyanakkor az érintett munkavállalók az anyacég felé azt kommunikálták, a megállapodások nyélbe ütéséhez komoly árengedményeket kell tenni. A különbözetet „korrupciós célokra” használták fel.
A magyar ügyészségnek nem volt gyanús
Az amerikai igazságügyi minisztérium közleményéből fontos kiemelni, hogy a szerint a Microsoft Magyarország elismerte („according to Microsoft Hungary’s admissions”), hogy alkalmazottai részt vettek az anyacég megtévesztéséből, a szoftverlicencek túlárazásából, és a pénz „korrupciós célú” felhasználásából álló manőverben – ebből az anyacég diszkontárakkal való megtévesztését biztosan ők követték el.

Fotó: MTI / Kovács Tamás
Az érintettek vidáman ejtőernyőznek

Fotó: MTI / Soós Lajos
Ő először egy Microsoft-viszonteladónál, a 4iG Zrt.-nél helyezkedett el – a cég azóta Mészáros Lőrinc közvetett közelébe került, jelenleg tarol az állami informatikai közbeszerzéseken. Sagyibó két hét után személyes indokokra hivatkozva távozott a 4iG-től, 2017 őszén miniszteri biztos lett Lázár János Miniszterelnökségén, megbízatása 2018 nyarán szűnt meg.
A viszonteladóktól Tiborcz Istvánig
Magyarországi felelősségre vonás tekintetében kérdés, pontosan milyen szerepet játszottak a Microsoft Magyarország viszonteladói – akik diszkontáron kapták a szoftverlicenceket, majd áron felül adták tovább állami szerveknek. Ezek közül hárommal a Microsoft 2017 végén bontott szerződést. Az ügyben Tiborcz István is érintett lehet: a miniszterelnöki vő 2015-ben jelent meg a HCS Experts nevű cégben, ami a Népszava szerint abban az évben rendszeresen beszámlázott az egyik Microsoft-viszonteladónak, árbevétele pedig közel duplájára ugrott. 2015-ben érkezett a céghez Tiborcz István bátyja, Tiborcz Péter Sándor is, ügyvezetői pozícióba. A vállalat 2016 óta lejtmenetben, sőt 2018 nyara óta végelszámolás alatt van. Tulajdonosként Tiborcz István nemrég 850 ezer forintos havi végelszámolói bért állapított meg Tiborcz Péternek – szúrta ki az Átlátszó.

Fotó: Juhász istván
Az anyavállalatot kínosan érinti
A Microsoft Magyarország azért nem adta magát (vagyis volt munkavállalóit) önként és dalolva, a minisztériumi közlemény szerint – a belső vizsgálat ellenére – nem tárta fel önként a vétségeket. Ugyanakkor mind a magyar, mind az amerikai Microsoft „érdemben” együttműködött a minisztériumi nyomozással, illetve felbontotta a szerződését négy viszonteladó céggel, belső vizsgálat után pedig szigorúbb belső ellenőrzési rendszert vezetett be. Ennek megfelelően a legalacsonyabb bírsághoz képest is 25 százalékkal csökkentették a büntetést.
A Microsoft nem úszta meg a magyar leány peren kívüli bírságával: az anyacég 16,5 millió dollárt (4,8 milliárd forintot) fizet a tőzsdefelügyeletnek (SEC). Ez kamatokkal az a 13,78 millió dollár, amekkora értékű üzletet – a vizsgálat megállapítása szerint – a korrupciós ügyletek hoztak a társaságnak. A SEC közleménye szerint a céggel kötött megállapodás szaúd-arábiai, thaiföldi és törökországbeli kérdéses üzleti tevékenységekre is kiterjedt. A Microsoft ezekben az ügyekben nem ismerte el vétkességét.
A peren kívüli megállapodás nyilvánosságra hozatala után Brad Smith, a Microsoft elnöke „A tisztességes üzleti magatartás tekintetében nincs helye kompromisszumnak” címmel írt nyílt levelet a cég dolgozóinak. „Mélyen csalódottak voltunk és kínosan érintett bennünket, amikor évekkel ezelőtt először tudomást szereztünk ezekről az eseményekről, és reméljük, hogy valamennyi lépés, amit azóta tettünk – ideértve a mai megállapodást is – erős üzenetet hordoz. Nem tűrjük meg azokat az alkalmazottakat és partnereket, akik szándékosan megsértik a tisztességes üzleti magatartás alapvető szabályait.”
Smith a levélben felsorolta, milyen intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy a Magyarországon történtek ne fordulhassanak elő újra, de azért hozzátette, hogy az emberi gyarlóságot nem lehet kiiktatni, ezért a kormányzati szervek részéről is hathatós törvényekre és hatékony fellépésre van szükség.
Romániában fejek hullottak
Persze nem a magyarországi az első nemzetközi korrupciós botrány a Microsoft életében. Romániában az ország történetének egyik legnagyobb korrupciós botrányát jelentették az úgynevezett Microsoft-akták. A kilenc volt minisztert és több egymást követő kormányt is érintő, számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos ügyben 2015-ben első körben négy gyanúsított ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A legfelső bíróság 2016 októberében hirdetett jogerős ítéletet, a kettő és hat év közötti letöltendő börtönbüntetések mellett együttesen több mint 17 millió eurónyi vagyonelkobzást is elrendelt.
A legnagyobb, hatéves szabadságvesztést Gheorghe Stefanra, Karácsonkő (Piatra Neamt) volt polgármesterére szabta ki a bíróság. Gabriel Sandu volt távközlési miniszter letöltendő büntetését kettőről három évre súlyosbították. Gabriel Sandu az ítélethirdetés előtt újságíróknak azt mondta: a Microsoft-igazgatók ellen is feljelentést tett az Egyesült Államok és Ausztria igazságügyi minisztériumánál, továbbá azt állította, hogy a két ország nagykövetsége is „közbenjárt” nála annak idején.
Forrás: HVG