Ügyvédek egy csoportja védelmet ígér a hajléktalanságuk miatt bíróság elé kerülőknek

Legutóbb figyelmeztetést kapott a bíróságtól egy hajléktalan férfi. A döntés ellen fellebbeztek. Önkéntesen vállalják a hajléktalanságuk miatt bíróság elé állítottak védelmét a Szabálysértési Munkacsoport tagszervezetei és ügyvédek egy csoportja. Közleményükből kiderül, azután döntöttek így, hogy az Alkotmánybíróság elutasította azokat a bírói indítványokat, amelyek a hajléktalanságot büntető jogszabály megsemmisítését kezdeményezték.

Emlékeztetnek, 2019. július 25-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság figyelmeztetésben részesítette azt a vagyontalan, rossz egészségügyi állapotban lévő férfit, akit a rendőrség a budapesti Nagyvárad térről “életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” miatt állított elő. A figyelmeztetéssel a bíróság a rosszallását fejezte ki és felhívta a férfi figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjon szabálysértés elkövetésétől. A döntés ellen az Utcajogász ügyvédei fellebbezést jelentettek be, így az ügy a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

A bíróság elé állított férfit nemcsak elítélték, de egyáltalán nem mehetett be a saját tárgyalására, mindössze egy képernyőn keresztül követhette az eseményeket. Amellett, hogy személyesen nem vehetett részt a tárgyaláson, a férfinak még bilincsben is kellett ülnie. A férfi elleni eljárás állítólag egy kéthetes rendőrségi akció része, a kormány így próbál meg erőt demonstrálni a közterületi hajléktalanság láthatóságának megszüntetéséért.

A rendőrség már tavaly ősszel is indított ilyen eljárásokat hajléktalan emberek ellen, akkor azonban számos bíró felfüggesztette az eljárást és az Alkotmánybírósághoz fordult. A bírák szerint a szabálysértési tényállás sérti a jogállamiság követelményét, az emberi méltósághoz és a jogorvoslathoz való jogot. A bírói indítványokhoz az ENSZ lakhatási különleges jelentéstevője, szociális szakemberek, civilek, köztük a Szabálysértési Munkacsoport is csatlakozott. Bár számos alkotmánybíró különvéleményt fogalmazott meg, az Alkotmánybíróság többsége nem semmisítette meg a jogszabályt.

Forrás: HVG