További állami elbocsátásokat várna el az ÁSZ elnöke

Domokos László arról is beszélt egy konferencián, hogy az állami szférában is mérni kellene a hatékonyságot. A hatékony államnak célszerűnek, eredményesnek és etikusnak kell lennie, a hatékonyságot pedig az állami szférában is mérni kellene - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke azon a konferencián, amelyet a hatékony államról és az e-közigazgatásról, mint az ország versenyképességet meghatározó tényezőkről szervezett a Magyar Közgazdasági Társaság szerdán Budapesten, a Budapesti Gazdasági Egyetemen. Domokos László kiemelte: az állami szféra még mindig túl nagy Magyarországon, az állam túl sok embert alkalmaz még napjainkban is. Jelezte: a hatékony létszámgazdálkodásban az ÁSZ élen járt, a számvevőszék több mint 15 százalékkal csökkentette dolgozóinak létszámát, ezzel együtt a feladatok nem csökkentek.

Szerinte az állami szférában célzott létszámgazdálkodást kellene megvalósítani, ennek pedig bértömeg-gazdálkodással kell párosulnia. Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, az állam hatékony működését azon lehet lemérni legjobban, mennyire segíti, támogatja a gazdaság bővülését. Az ÁSZ elnöke a digitalizáció bevezetésének és a bürokrácia csökkentésének jó példájaként a NAV-ot említette. Domokos László kitért arra is: a hatékonyság javítása érdekében idejében dönteni kell arról, hogy a digitalizáció mellett a papíralapú közigazgatást egy-egy központi hatóságnál elhagyják-e vagy párhuzamosan működtetik. Szerinte a párhuzamosság fenntartása rontja a hatékonyságot.

Forrás: HVG