OBH: A bírók listázása nem elégséges ok Handó emberének felmentésére

Elárulta az Országos Bírósági Hivatal, mit lépett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hárommillió forintos bíráságára,

 melyet a Budapest Környéki Törvényszékre szerdán szabott ki amiatt, hogy annak elnöke, Gerber Tamás

LISTÁT CSINÁLTATOTT A BÍRÓI ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZET, A MAGYAR BÍRÓI EGYESÜLET TAGJAIRÓL,

A bírságot elsőként hírül adó 444.hu csütörtöki cikke szerint az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde által kinevezett Gerber így akart nyomást gyakorolni a listázottakra, hogy lépjenek ki az érdekvédelmi szervezetből, mellyel Handó már régóta harcban áll - különböző eszközökkel igyekezett eljelentékteleníteni vagy ellehetetleníteni a szervezetet, például februárban felmondta a szervezet helyiséghasználati megállapodását.

A lap kérdésére az Országos Bírósági Hivatal elárulta, hogy Handó Tünde

haladéktalanul vizsgálatot rendelt el és fegyelmi jogkörével élt.

A „fegyelmi jogkörben” hozott intézkedésről az OBH semmi közelebbit nem árult el, ellenben leszögezte, hogy

Az elnök vezetői kinevezése hat évre szól, ennek megszüntetésére ez a kifogásolható, de egyszeri mulasztás nyilvánvalóan nem szolgálhat alapul.

Gerber saját állítása szerint ő csak azért listázta ki a MABIE tagjait, mert több kollégája azzal kereste meg, hogy „már nem is tudják, tagjai-e az érdekvédelmi szervezeteknek“, és ő csak nekik akart segíteni. Szerinte szó sem volt arról, hogy bárki nyomást akart volna gyakorolni a bírákra, hogy lépjenek ki a MABIE-ből. Azonban a NAIH megállapította, hogy a Budapest Környéki Törvényszéken februárban tartott rendkívüli vezetői értekezleten az alig egy hónapja kinevezett Tamás törvényszéki elnök szétosztotta annak az 51 bírának a nevét és adószámát, akik tagjai a MABIE-nek, és miután leszögezte, hogy ő már nem tagja a szervezetnek,

AZT KÉRTE A MEGJELENT VEZETŐKTŐL, HOGY BESZÉLJENEK A TÖRVÉNYSZÉK ÉS A JÁRÁSBÍRÓSÁGOK BÍRÁIVAL, HOGY FONTOLJÁK MEG A KILÉPÉST.

Ráadásul a Oltai Judit, a MABIE elnöke a 444-nek azt mondta, hogy az értekezlet után többen ki is léptek. Gerber a tagsági viszonnyal kapcsolatos bizonytalanságáról szóló érvelését egyébként azért is valószínűtlennek tartja, mivel

A TAGOK A BÉRJEGYZÉKÜKÖN LÁTJÁK, HOGY LEVONJÁK TŐLÜK AZ EGYESÜLETI TAGDÍJAT.

Az OBH márciusi jelentése a lap szerint leginkább Gerber kimosdatását szolgálta azzal, hogy ehhez hasonló frázisokkal igyekezett eljelentékteleníteni az ügyet:

Az eset összes körülményeiből következően megállapítható, hogy a fenti adatoknak a bírósági vezetőkkel történt megismertetése nem járt kockázattal az érintettek jogainak érvényesítésére.

Forrás: Index