Elbukta a pert az MTVA, nem kérhették Kunhalmiék kidobását

A bíróság szerint nem okozott volna az MTVA működésében aránytalan sérelmet, ha a képviselők beolvassák 8-10 percben a követeléseiket.

Megváltoztatta és elutasította a II. és III. kerületi bíróság az MTVA által az épületben lévő képviselők ellen kért birtokvédelmi határozatot. Hadházy Ákossal az élen több ellenzéki képviselő be akarta olvastatni a túlóratörvény elleni tiltakozásul fogalmazott petíciójukat, azonban erre nem volt lehetőségük, ahogy többszöri követelésük ellenére az MTVA vezetésével sem tudtak tárgyalni. Emiatt a képviselők bent éjszakáztak a székházban. Másnap reggel Hadházy Ákost és Szél Bernadettet kidobták, a többiek maradtak és többször próbálták beolvastatni petíciójukat.

 

mtva1

Hadházy Ákost dobják ki
© hvg.hu

Az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel birtokvédelmi határozatot kért a képviselők ellen arra hivatkozva, hogy a politikusok zavarják a köztévé munkáját, zaklatják a dolgozókat és az épület előtti tüntetés is egyre veszélyesebb méreteket ölt.

A III. kerületi önkormányzat meg is hozta ezt a határozatot, ám ezt végül nem kellett alkalmazni. A képviselőket nem rendőrök vitték ki az épületből, hanem önként távoztak. Egy MTVA-s jegyzőkönyv szerint az MSZP-s Molnár Zsolt a rendőrségi biztosítás parancsnokával egyeztetett arról, hogy

hajlandó lebeszélni társait az épületben tartózkodásról annak érdekében, hogy ne kelljen a birtokvédelmi eljárás keretében született jegyzői határozatot karhatalmi erővel végrehajtani.

Molnár érkezése

Az épületet a képviselők elhagyták, ám birtokvédelmi határozatot bíróságon támadták meg öten: Kunhalmi Ágnes, Varju László, Gréczy Zsolt, Oláh Lajos és Vadai Ágnes.

A bíróság most hozott döntésében kimondta,

a képviselők jogszerűen és jóhiszeműen léptek be és maradtak bent az épületben, a képviselői jogosítványaikat gyakorolva,

azt pedig nem látta igazoltnak a bíró, aránytalanul korlátozták volna az MTVA rendeltetésszerű működését .

Az MTVA nem bizonyította, miért okozott volna aránytalan sérelmet, ha a képviselők 8-10 percben ismertetik a követeléseiket

- mondta a bíró. Miután az épület nem miattuk, hanem a tüntetők miatt záratta le az MTVA, emiatt nem tudtak dolgozók bejutni, így nem lehet a képviselőket hibáztatni az elmaradt műsorokért sem.

mtva2

© Túry Gergely

A bíró azt is kimondta, a képviselőkkel szemben jelentős túlerőben voltak a biztonsági őrök, azt pedig nem lehetett megállapítani, hogy erőszakkal akartak volna bármelyik stúdióba bejutni, ráadásul nem is tudhatták, hol van élő adás, az MTVA vezetése ugyanis lekapcsoltatta a lámpákat. Felvételek ugyan készültek lökdösődéről, de az előzmények nem világosak.

Itt épp Varju Lászlót rángatják

Az elsőfokú bíróság a birtokvédelmi határozatot elutasította, az MTVA-t kötelezte a perköltségek megfizetésére, ez durván 1,2 millió forint. Az MTVA kontra képviselők ügye még nem ért véget. A képviselők ugyan a tévészékházban velük történtek miatt feljelentést tettek hivatalos személy elleni erőszak miatt, azonban azt az ügyészéség elutasította, viszont a képviselők ellen közérdekű üzem megzavarása miatt nyomozást indított.

Kunhalmi Ágnes ügyvédje, Litresits András a bíróság döntése után a hvg.hu-nak azt mondta, bár Hadházy Ákos és Szél Bernadett nem volt résztvevője a pernek - hiszen őket nem érintette a birtokvédelmi határozat -, de a döntésből következik az is, hogy őket sem dobhatták volna ki az épületből.

Csak egy érintett politikus, Varju László futott be a bíróság épületébe, de az ítélethirdetésről lecsúszott. Azt mondja, egy vidéki kampányrendezvény miatt érkezett későn. A hvg.hu-nak azt mondta, örül, hogy a bíróság jogszerűnek ítélte akciójukat, bízik benne, hogy ez a jövőre is kihatással lesz, amikor ellenőrzési jogosítványaikkal élve be akarnak menni olyan intézményekbe, amelyek megtagadják a tájékoztatást. Azt mondja, az önkormányzati választás után visszatérnek a titkolózó intézményekbe, példaként azt mondta, TAO-elszámolásokat akarják megismerni. Később egy közleményt is kiadott Varju:

Közmédia, akkor újra nálatok!

Az MSZP a döntés után lemondásra szólította fel Papp Dániel vezérigazgatót. A döntés után beszéltünk Hadházy Ákossal, aki polgári jogi pert indított az MTVA ellen emberi méltóság és a szabad mozgás megsértése miatt, szerinte abban az ügyben is fel lehet majd használni a bíró megállapításait. Szél Bernadett szerint bebizonyosodott, az ellenzéknek volt igaza.

Forrás: HVG