Orbán: Néhány hét múlva kiderülhet, hogy maradnak-e a Néppártban

Orbán Viktor miniszterelnök az olasz Forza Italia párt vezetőivel, Silvio Berlusconi elnökkel és Antonio Tajani alelnökkel egyeztetett Rómában. Szóba kerültek az európai ügyek is.

A megbeszélés után Orbán elmondta, az európai ügyeket illetően abban maradtak, hogy továbbra is a legszorosabban együttműködik Silvio Berlusconi pártja és a Fidesz az Európai Parlamentben és minden más európai intézményben.

Az Európai Néppárt ügyében arról beszéltek, hogy "mi a néppárton belül nagyon közel vagyunk egymáshoz, mind a ketten kifejezetten ellenezzük a migrációt, ellenezzük az adóemeléseket, ellenezzük a versenyképességet rontó gazdasági európai döntéseket, ellenezzük az adózás szabályainak uniós szintre való emelését".

Azt mondta:

"mi egy olyan pártszövetség vagyunk, egy olyan páros vagyunk az Európai Néppárton belül, amely a jövőben is együtt kíván működni".

Orbán Viktor szerint "ezért ők nagyon győzködnek bennünket, hogy maradjunk is benn az Európai Néppártban, de erről majd később fogunk döntést hozni, hogy ha letisztultak a viszonyok az Európai Néppártban". Hozzátette:

 "ahhoz még néhány hétre azért szükség lesz."

A miniszterelnök közölte: a magyar-olasz kapcsolatok tekintetében arról tárgyaltak, hogy most olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely a legmodernebb technológiával rendelkező cégek beruházásait honosítja meg Magyarországon, és számítanak az olasz vállalatokra.

Silvio Berlusconi egy üzleti delegációval el is jön majd Magyarországra, és tanulmányozni fogják a befektetési lehetőségeket- tette hozzá.

Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) rendezvényére érkezett Rómába, a CDI - amelynek egyik alelnöki tisztségét a kormányfő tölti be - az olasz fővárosban tartja soron következő vezetőségi ülését - mondta korábban Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Forrás: HVG