hétfő, december 09, 2019
728x90 EU Imagery

A döntést szakmai konszenzussal született.

Eláll a kormány a felsőfokú felvételihez kötelező középfokú nyelvvizsgától, jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, bár korábban szakmai konszenzussal született döntés volt, most már sok szakmai szervezet van ellene.

A teljes eltörlés ötlete korábban meglepő volt, hisz az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium tagadta, hogy könnyítenének a szabályokon, és mindig azzal érveltek, hogy öt éve ismert követelményről van szó.

Idővel azonban egyre többen kritizálták a módosítást. Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesült elnöke azt mondta, több ezren kiszorulnak a felsőoktatásból, és akár 30-40 százalékkal is visszaeshet a felvett hallgatók aránya, ha az oktatási kormányzat nem változtat a jövőre életbe lépő szigorú szabályozáson, amely szerint az alap- és osztatlan képzésekre jelentkezőknek középfokú komplex nyelvvizsgával kell rendelkezniük.

Rozgonyi akkor megoldási lehetőségként említette a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökének javaslatát, amely szerint legalább 5-6 évre széthúzva és szakirányonként kellene bevezetni a felvételihez szükséges kötelező nyelvvizsgát. A hallgatók száma az újonnan életbe lépő szabályok következtében legjobban a pedagógiai és az egészségtudományok területén csökkenhet.

Budai Marcell, a HÖOK kommunikációs vezetője az Eduline-nak azt mondta, egyetértés van a kormány ágazati képviselői és a HÖOK között abban, hogy baj lehet. Még Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa szerint is túl szigorú, hogy nyelvvizsgához kötik a felvételit.

Múlt héten Palkovics László egyeztetett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökével, a Roma Szakkollégiumok, valamint a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületével, majd közölte, a javaslataikat meghallgatta és aggályaikat előterjeszti kormányülésen.

Ezt követően döntött a kormány az eltörlés mellett.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all