Orbán: Az ellenzéket komolyan kell venni, küzdelem és harc van Magyarországon

A miniszterelnök ezt az önkormányzati választás értékeléseként mondta. De külpolitikai kérdésekhez nem ért az ellenzék Orbán Viktor szerint – ezzel Putyin és Erdogan látogatására utalt.

 

Erdogan és Putyin

Putyin orosz elnök, Heiko Maas német külügyminiszter és Erdogan török elnök is járt az elmúlt napokban Budapesten. Nagy Katalin első kérdése az volt, mi ennek a jelentősége.

Először is köszönetet szeretnék mondani a budapestieknek, hogy elfogadták, de legalább tudomásul vették – kezdte Orbán, majd hozzátette, ha tüntetés is van, az még nagyobb felfordulással jár.

Majd újra elmondta, a házszámát nem tudja megváltoztatni egy ország, egyensúlyra törekszik hazánk Berlinnel (nyugattal), Moszkvával (kelettel) és Isztambullal (déllel), el kell érni, hogy ezek az országok is érdekeltek legyenek a magyar sikerekben.

A találkozók jelentőségéről azt mondta, vannak katonai, biztonságpolitikai érdekek, „jobb elkerülni a katonai akciókat”, folytatta, mert „első a biztonság”. De vannak gazdasági, diplomáciai és kulturális érdekek is – sorolta. Az ellenzéki pártok tiltakoztak Putyin és Erdogan látogatása ellen, az EU is furcsállva néz – igen, ez is egy műsorvezetői kérdés volt.

Az ellenzék magatartását nem dolgom minősíteni, habár a kísértés nagy. De kétségkívül nem értik a dolgot.

Orbán szerint az ellenzék azért akarja elmozdítani Erdogant, mert bevándorláspárti erők ezek a csoportok, az ellenzék pedig bevándorlókat akar, lásd: Soros-terv. A kormányfő inkább azt javasolja, „merjünk magyarok lenni”, a magyar érdek pedig az, hogy ne jöjjenek bevándorlók. A kurd kérdésről azt mondta, a magyarok segítik a kurdokat, például Irakban. „Ott támogatjuk őket, ahol kell, de megértem, hogy ellenzékből ezt nehéz átlátni.”

De annak örül, hogy a széles közvélemény „inkább támogatja a nemzeti alapú külpolitikát.”

Még Merkellel és Trumppal is találkozott Orbán, ők is érdekeltek lennének Magyarország sikerében? – így a következő kérdés.

Nem mondom, hogy azzal kelnek és fekszenek, mit tudnának tenni hazánkért – felelte Orbán. De ami most történik, összhangban van a magyar érdekekkel.

SZDSZ

Ukrajna és Kárpátalja, valamint a NATO is szóba került, Magyarország folyamatosan vétózza az ukránok tagfelvételi kérelmét a katonai közösségbe. Orbán azt mondta, amíg kárpátaljai érdekek sérülnek Ukrajnában, ez így is fog maradni. De bízik abban, hogy az új elnök változást fog hozni, aki „nem fog magyarellenes politikát folytatni.”

Orbán hosszú idő után először nevezte nevén a Momentumot, miután Fekete-Győr András a román elnökválasztáson nem a magyar jelöltet támogatja, hanem Dan Barnát, az USR elnökét és államfőjelöltjét. A miniszterelnök szerint ez SZDSZ-es tempó, nem nemzeti, hanem nemzetközi alapokon álló külpolitikai felfogás.

Az EU-ra kanyarodva, miszerint a leköszönő vezetés állította össze a következő költségvetés kereteit, Orbán azt mondta, ami működik (mezőgazdaság, kohéziós alapok), azokat nem kellene elrontani. Mások szeretnének új politikákat indítani (klímapolitika), erre a magyarok és Orbán azt mondja, rendben, de ne a felzárkóztatási pénzek rovására.

Ráadásul a britek is kilépnek, ami pénzkieséshez vezet. Orbán azt mondja, szerinte a kiesett pénzt arányosan kellene elviselnie minden tagállamnak, igazságosan kell eljárni. „Nem lehet ezt a szegények rovására megtenni.”

Karácsony és az érdekes helyzet

A műsor vége felé Karácsony Gergely is szóba került, főpolgármesterként ott volt a heti kormányülésen. „Érdekes helyzetben vagyunk, a kormánypártok jelentős veszteségeket szenvedtek” a választáson szerinte.

Az ellenzéket komolyan kell venni. Komoly küzdelem és harc van Magyarországon. De az ellenzéket ez nem zavarja, hogy diktatúrásdit játszanak.

De Orbán szerint Karácsony ezt nem játszotta el, méltó módon viselkedett – magyarázta. Budapest olyan Magyarországnak, mint az izraelieknek Jeruzsálem, a nemzet központja. Ehhez azonban fejlődni kell, ebben vita van, mert „visszajött a régi baloldali kormány összes embere, ahogy jól látom.”

Orbán a kormányülésen megkérdezte Karácsonyt, akarja-e az adott fejlesztést, megegyezést szeretne, tudomásul veszi az új budapesti vezetés döntését.

Sok fájdalmas dolgot kellett lehúznom, nem volt kellemes ez a délelőtt, álmokat kell feladni.

Például ilyen a Liget-projekt. Az ellenzék ezt megakasztotta, de hisz abban Orbán, hogy derékba még nem törték a projektet. Debrecen ugyanakkor felajánlkozott, erre Orbán azt mondta, „vidéken is emberek élnek”, sok mindent meg lehet és kell is valósítani vidéken, de „mégiscsak Budapest a nemzet fővárosa.” Az atlétikai stadionról azt mondta Orbán, várnak Karácsonyra és a közgyűlés döntésére. Sokan megmozdultak az ügyben a miniszterelnök szerint, Baji Balázs atléta kezdeményezére utalt ekkor a miniszterelnök. „Izgalmas hetek előtt állunk.”

A szuperkórházra a XI. kerület mondott nemet, Orbán úgy látja, stadionstopból kórházstop lett. A turizmus is szóba került, Magyarország „magyarabb lett”, sokan kíváncsiak rá.

Forrás: HVG