hétfő, december 09, 2019
728x90 EU Imagery

Az emberi jogi szervezet szerint egy salátatörvénnyel erősíthetik a bíróságok feletti kormányzati befolyást. A kormány kedden benyújtott egy 200 oldalas salátatörvény-javaslatot az Országgyűlésnek, amely tovább erősítheti a bíróságok feletti kormányzati befolyást és biztosíthatja, hogy a különbíróságok felállítása nélkül is a kormánynak kedvező döntések születhessenek a politikailag kényes ügyekben – áll az Amnesty International Magyarország friss elemzésében. Az emberi jogi szervezet szerint a kormány egy tucatnyi más jogszabályt is módosító csomagban rejtette el a bíróságokra vonatkozó változásokat.

A törvényjavaslat többek között módosítja az Alkotmánybíróságról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról szóló sarkalatos törvényeket is. A tervezet nem volt benne az őszi törvényalkotási programban, és bár a jogalkotásra vonatkozó törvény szerint kötelező lett volna, nem végezték el az általános egyeztetést sem. Nem tettek közzé hatásvizsgálatot, így nem világos, milyen hatása lesz az eljárások egyfokúvá tétele és ehhez kapcsolódóan a jogorvoslati jog korlátozása az állampolgárokra. De az Amnesty szerint nem látható az sem, milyen terhet ró a bíróságokra a közigazgatási bíráskodás újbóli átszervezésének terve.

Az Amnesty legfontosabb megállapításai a törvény következményeivel kapcsolatban: a jövőben a közhatalmat gyakorló szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhatna az Alkotmánybírósághoz - a politikailag kényes ügyekben megnyitja az utat az előtt, hogy a kormány a saját befolyása alatt álló Alkotmánybírósághoz forduljon; a javaslat értelmében a korábbiakhoz képest jelentősen bővülne azoknak a bíráknak a köre, akiknek nemzetbiztonsági átvilágításon kell átesniük; a közigazgatási és munkaügyi bíróságok megszűnnének, a bírók pedig kérhetik áthelyezésüket a közigazgatási ügyekben eljáró törvényszékekre, tehát ismét egy kiszolgáltatott döntéskényszerbe kerülhetnek a bírák; a jogalkotó megkötné a bírák kezét a korábbi bírói gyakorlattól való eltérésben, ami különösen a jogállamiság alapelveinek bírói jogalkalmazásában jelentheti az ítélkezés függetlenségének csorbítását.

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all