Több száz dolgozó hiányzik az üzletekből az ünnepi szezon előtt

Gondokat okozhat a boltokban eluralkodó munkaerőhiány , az áruházak több száz szezonális dolgozó bevonásával igyekszenek felkészülni az év végi rohamra, miközben van olyan üzlet, ahol már most rendszeresen hiányoznak áruk a polcról, mert nincs, aki föltegye őket. A Magyar Nemzet szerint a kiskereskedelemben 1200 milliárd forintos kereskedelmi forgalomra lehet számítani a fekete péntekkel hivatalosan is elindult év végi vásárlási szezonban. Viszont az üzletekben, elsősorban a nagyobb áruházláncokban már most is nagyon komoly gondokat okoz a munkaerőhiány.

A kormánypárti lap szerint egy nagy áruházlánc dolgozói levélben kérték a cég vezetőit, hogy vegyen föl még embereket, mert most annyira kevesen vannak az üzletben, hogy ha egy dolgozó lebetegszik, akkor másnak kell beállnia a pihenőnapján, hogy az alapvető feladatokat el lehessen látni a boltban. A dolgozók azt írják: GYAKORI, HOGY A FÉLÓRÁS EBÉDSZÜNETÜKBEN SEM TUDNAK PIHENNI, ÉS SOKSZOR AZ ÁRUHÁZI VEZETŐKNEK KELL BEÁLLNIUK VALAMELYIK PULTBA VAGY A KASSZÁBA.

A dolgozók a hajtástól mentálisan is kimerülnek, de sokan panaszkodnak hát- és lábfájásra is, és van, aki már betegállományba is vonult.  Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak azt mondta, a szektor már három éve küzd komoly munkaerőhiánnyal, de a cégek felkészültek az év végi rohamra, és már egy ideje toboroznak szezonális munkásokat. Télen tipikusan nem a diákok közül lehet idénymunkást találni, viszont sok a nyugdíjas, aki ilyenkor munkába áll. A főtitkár szerint nem kell attól tartani, hogy a hatnapos szünetben áruhiány lesz a két ünnep között, mert ezalatt is mindig lesz olyan üzlet, ahol legalább az alapvető élelmiszereket meg lehet majd vásárolni. 

Forrás: Index