Tömeges csődtől félnek a kórházak beszállítói, akkora a tartozás

Orbán Viktortól kérnek segítséget a kórházi beszállítók, mert több tízmilliárd forintot nem kapnak meg már hónapok óta. Október végére már 64 milliárd forinttal tartoztak beszállítóknak a kórházak, egyetlen hónap alatt 6 milliárddal nőtt a lejárt tartozások értéke – írta a Napi.hu. Ráadásul az adósság több mint kétharmadának már több mint két hónapja lejárt a fizetési határideje. A portál úgy tudja, hogy a beszállítókat képviselő szervezetek Orbán Viktorhoz fordultak, hogy még az idén hozzájussanak a lejárt követeléseik összegéhez.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a kórházak költségvetésében már közel 70 százalékot tesznek ki a személyi jellegű költségek, és a további béremelések miatt ez az arány várhatóan tovább fog emelkedni. Mindeközben a gyógyítás nem bérjellegű költségeire, azaz a dologi kiadásokra az elmúlt években nem jutott kellő anyagi erőforrás. Az adósságállomány már a közepesen tőkeerős beszállítók számára is működési kockázatot jelent, a mikro-, kis-, és közepes vállalkozásokat pedig rövidesen csődbe viheti – írták.

Rorrás: HVG