Két év munka a kukába: Nem lesz új Nemzeti Alaptanterv

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy a kormány döntött arról is, hogy nem lesz új Nemzeti alaptanterv, de módosítások várhatók. A döntést Gulyás nem indokolta, így nem tudni, hogy miért döntött így a kormány.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmánya nevében Szűcs Tamás elnök küldött közleményt, amiben azt írja, megdöbbenve értesültek a döntésről és elfogadhatatlannak tartják azt. Úgy vélik, a jelenlegi, 2012 óta hatályos, korszerűtlen alaptanterv mielőbb kivezetéséről szakmai konszenzus volt és van. A viták inkább a változtatás mértékéről szóltak, és a Csépe Valéria nevéhez köthető dokumentum tett is lépéseket az életközelibb, korszerűbb irány megvalósítására - amit utóbb a kormány nem fogadott el, és átdolgoztatta.

Ilyen körülmények között valószínűsítjük, hogy a készülő, sőt talán már elkészült kerettantervek ismételten a hatályos és már születésekor is túlhaladott dokumentumhoz fognak igazodni, ami további évekre fogja jegelni a közoktatás tartalmi, szakmai megújhodását. Mindezt a PDSZ elfogadhatatlannak tartja.

A PDSZ mindezért lemondásra szólítja fel az emberi erőforrások miniszterét, államtitkárát és a közoktatásért felelős államtitkárt, továbbá önálló oktatási minisztérium visszaállítását sürgetik.

30869797 1b1298824d23c2b34325903fae1d9ce5 wm

Szûcs Tamás a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke
Fotó: Mónus Márton / MTI

A szakszervezet szerint ugyanis a jelenlegi struktúra alkalmatlan az oktatás irányítására, "az oktatásirányítást a káosz jellemzi". A Nemzeti alaptanterv ügye mellett problémaként említették egyebek mellett a kifizetetlen tanári túlórákat, a pedagógushiányból eredő túlmunkát, az oktatási szektor béreinek kezelését és a szakképzési átalakítást. 

Nagy botrányt kavart, amikor kiderült, hogy a Csépe Valéria-féle NAT-terveit átdolgozó szakértők között ott van Takaró Mihály szélsőjobboldali irodalomtörténész is, aki magasztalja az antiszemita szerzőket és kultúrarombolónak tartja Esterházy Pétert, ezért szerinte nem kellene róla tanulniuk a diákoknak. De megkérdőjelezte már Kertész Imre magyarságát, Spiró György emberi mivoltát, és azt is kifejtette, hogy Petri György valószínűleg a pokolra került. Takaró miatt felállt hat másik kutató, akik a magyar nyelv és irodalom tantárgy kidolgozásán dolgoztak. Később kiderült az is, hogy Takaró Mihály felesége is dolgozott a NAT-on, akinek férjéhez hasonlóan havi bruttó 480 ezer forintot fizetett az Oktatási Hivatal.

Az új NAT tervezetének átdolgozására azért volt szükség a jobboldal szerint, mert állításuk szerint annak túl liberális volt a szellemisége, és hiányzott belőle a nemzeti gondolkodás. Az új Nemzeti alaptantervet tavaly szeptember elsején hozta nyilvánosságra az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport, amelyen 2017 decembere óta dolgozott Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia pszichológusprofesszorának vezetésével egy száz fős, pedagógiai szakértőkből, pszichológusokból és gyakorló tanárokból álló kutatócsoport.

Forrás: Index