kedd, június 02, 2020
728x90 EU Imagery

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint továbbra is nagyon leterheltek a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó ápolók.

Messze elmarad az OECD-államok átlagától az ápolói létszám Magyarországon: míg itt valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban 12, Svájcban 16. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) felmérése szerint Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben ott a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya. Összességében pedig 24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi ellátás rendszeréből – olvasható a Világgazdaságban.

Balogh Zoltán, a kamara elnöke a lapnak azt mondta, a helyzet javításához kiindulási pontnak kell tekinteni a szakdolgozói bérfelzárkóztatás folytatását és az életpályaelemek bevezetését. Emellett – magyarázta – csökkenteni kell a munkavállalók napi, heti és havi terhét, amit a létszám emelésével és innovatív technológiák bevezetésével lehet elérni.

A MESZK elnöke szerint népszerűsíteni kell a pályaválasztás előtt állók körében az ápolói, szakdolgozói életpályát, emellett szükséges az egészségügyi szakképzés és a felsőoktatás területén a hiányszakmák ösztöndíjrendszerének a felülvizsgálata, a kiemelt területeken az ösztöndíj nagymértékű emelése – írta a lap.

Forrás és kép: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all