Az újságíró-szövetség szerint az M1 megsértette a sajtótörvényt

Felelősségre vonást szorgalmaz a MÚOSZ.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a Médiatanácshoz és a Közszolgálati Kuratóriumhoz fordul az állami televízióban január 21-én látott „Karácsony-interjú” kapcsán, írja a Media1.

Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke és N. Kósa Judit, a MÚOSZ etikai bizottságának elnöke arra kérik a Médiatanácsot és a Közszolgálati Kuratóriumot, hogy tartassák be a hatályos jogszabályokat és a Közszolgálati Kódexet, illetve gondoskodjanak a felelősségre vonásról és a hasonló esetek elkerüléséről.

Az állásfoglalásuk szerint az adófizetők pénzéből élő csatornától joggal várják el, hogy a riporter megpróbálja „objektíven, elfogulatlanul és a tényekre koncentrálva tájékoztatni a közönséget arról, mi történt a Főpolgármesteri Hivatalban ez idő alatt. Hogy ez jogos és számonkérhető elvárás lenne a köztévé híradójával, annak szerkesztőjével és műsorvezetőjével szemben, azt törvények és normatív előírások támasztják alá.”

A MÚOSZ közleménye idézi a sajtótörvényt, amely szerint „mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. A médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás ezen ügyekről és eseményekről.”

A MÚOSZ szerint a megfelelő, hiteles és pontos tájékoztatás fogalmába nem tartoznak bele a kizárólag a politikai hangulatkeltést szolgáló, a „kormánykommunikáció üzeneteit megfogalmazó álkérdések". A közlemény felidézi a Közszolgálati Kódexet is, mely szerint „a médián keresztüli közlésekben, a sajtószabadság gyakorlása során egyértelműen meg kell jelennie a közérdek szempontjainak, hiszen a médián kívül nem áll rendelkezésre hasonló erejű alternatív megoldás a szükséges demokratikus tájékoztatás és a közösségi viták lefolytatásának biztosítására”.

A MÚOSZ szerint a Kódexből is következik, hogy a közmédiának az a feladata, hogy pártatlanul, a manipuláció szándéka nélkül ellássa a nézőt/hallgatót minden olyan információval, amelyek lehetővé teszik, hogy a néző/hallgató a maga véleményét autonóm módon kialakíthassa.

„Állásfoglalásunk közreadásával párhuzamosan felkérjük a Médiatanácsot és a Közszolgálati Kuratóriumot az említett műsorszám fenti szempontok szerinti vizsgálatára, azzal kapcsolatban a személyi és szervezeti felelősség megállapítására, és a hasonló jogsértések megelőzését célzó haladéktalan intézkedések megtételére” – zárul a közlemény.

Forrás: HVG.hu