Tudattáborokban formálná a kormány a diákokat egészséges, keresztény nemzettaggá

Így akarja megnyerni a kormány a 2022-ben először szavazó fiatalok egy részét. Az egészséges, keresztény, nemzeti értékek és jövőkép elmélyítése, tudatformálás, a fiatalok lelkének megszólítása – többek között ezen célokkal hozna létre táboroztatási programot a kormány 16-18 éveseknek, írja a Magyar Hang. A kormány a Magyarságkutató Intézetre (MKI) bízná a fiatalok megszólítását, az ezzel foglalkozó programot Vándordiák 10 000-re keresztelték, idén indulna, 2022-ig és összesen 4,5 milliárd forint közpénzt áldoznának rá. (A program elnevezésében szereplő szám a bevonni kívánt diákok számát jelöli, azaz fejenként 450 ezer forintot áldozhat az állam a fiatalok szemléletének formálására.) A lap szerint a program lebonyolításában Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója is részt vesz.

A magyarhang.hu úgy tudja, a programot kedden tárgyalta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szakmai vezetői értekezlete (SZVÉ), amelyen rendszerint részt vesz Rogán Antal propagandaminiszter embere is. Valószínűleg szerdán került a kormányülés elé.

A lap kérdéseivel megkereste az Emmit és a MKI-t. Ez utóbbi szervezetnél jelezték, hogy nem kívánnak élni a nyilatkozás lehetőségével, a minisztériumtól pedig nem érkezett válasz a cikk megjelenéséig. A telefonon elért Demeter Szilárd mindenesetre nem cáfolta, hogy napirenden van a program. A PIM főigazgatójától annyit tudtunk meg, hogy a Vándordiák 10 000 jelenleg döntéselőkészítési fázisban van, őt pedig köti titoktartási kötelezettsége.

Egy kormányközeli forrás egyébként azt is elárulta, hogy a Fidesz vezetésében komoly fejtörést okoz, miként lehetne megszólítani és „Fidesz-szavazóvá tenni” azt a körülbelül félmillió fiatalt, akik a jelenlegi kormányzati ciklusban, tehát a 2022-es választásokig érnek szavazókorúvá.

Borítőkép: Shutterstock

Forrás: Népszava