szombat, november 28, 2020
728x90 EU Imagery

G7 arról írt, hogy a korábbi évekhez képest is elképesztő mennyiségű pénzt költhet propagandára az állam, miután az állami kommunikációs kampányokat összefogó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) 50 milliárd forintos keretmegállapodást írt alá, ami azonban kétszer megújítható, így

a tényleges keret akár nettó 150 milliárd forint is lehet. Ez több, mint amennyibe az új Puskás Aréna került, teszi hozzá a lap. 

Mint a G7 felidézi, a szerződést még decemberben írták alá, de a NKOH sokáig nem hozta nyilvánosságra, ezért a lap közérdekű adatigényléssel fordult a hivatalhoz. Erre válaszul az NKOH végül feltöltötte a dokumentumot a közbeszerzési rendszerbe.

Ez a keretszerződés a messze legnagyobb értékű a hivatal történetében.

Az első keretszerződés még 25 milliárd forintról szólt, a második alkalommal viszont már lehetőség volt a megújításra, így egy 75 milliárd forintos keret jött létre, amit az állam másfél év alatt el is használt, többek között a Sorosról szóló országos propagandakampánnyal.

A következő ciklusban már háromszor 30 milliárd forintról szólt, és a 90 milliárdot másfél év alatt költötték el.

A dinamikus növekedés azért is lehetett meglepő, mert a kormány hivatalosan éppen spórolási célokra hivatkozva hozta létre a hivatalt. 

A negyedik keretmegállapodás decemberben írták alá, ebben 12 hónapra jut 50 milliárd, a duplája annak, amit korábban a kormány spórolásként ígért. A G7 ír arról is, hogy az időkorlát csak elméleti, azaz simán elfogyhat korábban is az összeg. 

A NKOH ismét csak egyetlen piaci szereplővel szerződött: ez pedig a Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media – Lounge Design cégpáros. 2018-ban a 60 milliárdos forgalomból 11 milliárd forintot meghaladó adózott eredményt hozott össze a két társaság, és mint a G7 írja, ha sikerül tartaniuk ezt a profitrátát, akkor a mostani 150 milliárdból több mint 27 milliárd maradhat Balásy Gyula zsebében.

Forrás: 168óra

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all