Választási lesz a 2021-es büdzsé: soha ennyi pénzben nem úszott még az MTVA

Húsz milliárd forinttal megemelik a közmédia támogatását, de 11 milliárdot akar a kormány elkölteni jövőre nemzeti konzultációra is. Mindez jelzi, hogy közelegnek a választások. A Költségvetési Bizottság a csütörtöki ülésén dönt a 2021-es költségvetéshez benyújtott utolsó körös javaslatokról. A módosításokat formailag bizottság kormánypárti többsége terjesztette be, ám a több évtizedes gyakorlat szerint ezek valójában a kormány saját javaslatai. Ezek közül kiemelhető a Budapestet érintő újabb költségvetési megvonások, amelyekről a fenti anyagunkban írunk. A kormány azonban talált olyan sarkalatos pontokat, ahova több pénzt kell csoportosítani még az eredeti javaslatnál is. Bár retorikában a kabinet a gazdaságvédelem szükségességét hangoztatja, a csütörtökön szavazásra bocsájtandó javaslatok nem kifejezetten ezt a célt szolgálják, sokkal inkább a felkészülést a 2022-es országgyűlési választásokra – természetesen közpénzből.

A bizottság dönthet arról, hogy jelentősen, 20 milliárd forinttal megemeljék a közszolgálati hozzájárulást, amely az állami média finanszírozást szolgálja. Így jövőre már a megszokott 77 milliárd forinttal szemben 97 milliárd forintos költségvetési támogatást kap a közmédia, amit még kiegészítenek az évközi kormányzati támogatások és kereskedelmi bevételek, azaz jövőre összességében bőven száz milliárd forint feletti összegből gazdálkodhat.

A parlament a napokban fogadta el az iskolaőri rendszer felállításról szóló törvényjavaslatot: a kormány elképzelései szerint pár hetes tanfolyamon kiképzett biztonsági őrök fogják megoldani erőszakos helyzeteket az iskolákban. Erre a feladatra 2021-ben a rendőrség plusz 2,1 milliárd forintot kap, igaz az iskolaőri rendszer már 2020 szeptemberében elindul a tervek szerint, az ehhez szükséges forrásokat az idei büdzséből oldja meg a kormány.

Jövőre a tervezetnél 1,7 milliárd forinttal kevesebbet, alig 6,8 milliárdot költhet az innovációs tárca nemzetközi vadászati, természeti és lovas rendezvények támogatásra. Ám nem kell bánkódnia Semjén Zsolt kormányzati fővadásznak és miniszterelnök-helyettesnek, nem jut kevesebb pénz a 2021-es budapesti vadászati világkiállításra, mert már idén megkapják a szervezők ezt az összeget – olvasható az indoklásban. Ám nemcsak vadászati világkiállításról, hanem a „ Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó” szervezésről is döntött már a kormány. A jövő évi rendezvényre csak a 2021-es büdzséből 8 milliárd forintot terveznek elkölteni, ennyivel nő a külügyminisztérium támogatása az eredeti tervekhez képest.

Az utolsó pillanatban a kormány még kikanyarított 11 milliárd forintot 2021-re „kiemelt társadalmi kapcsolatokra", úgy, hogy ilyen költségvetési előirányzat nem szerepelt a javaslatban. Az indoklásból kiderül, hogy ez a pénz a „kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos egyéb feladatok, kiemelt társadalmi csoportok életét érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs és konzultációs feladatok fedezetét biztosítja.” Vagyis a pénz a „nemzeti konzultációkra” megy és várhatóan ezzel a már bevált eszközzel akar a kormány ráfordulni 2022-es választásokra, közpénzből elősegítve a Fidesz kampányát.     

A Fidesznek ötlete sem volt, az ellenzéket leszavazták

Idén a kormánypárti képviselők egyetlen módosító javaslatot nem mertek beterjeszteni a kormány 2021-es költségvetési javaslatához, ami még a 2010 után létrejött NER-rendszerben is szokatlan. Láthatóan a parlament ellenőrző funkciója teljes mértékben megszűnt a kormány felett, ugyanis hallgatás azt is jelenti, hogy egyetlen javítani való pontot sem talált a kormány javaslatában a kétharmados többség. A 2021-es költségvetéshez érkezett több mint 800 ellenzéki javaslatból a kormány viszont egyet sem támogatott, ez viszont teljes mértékben megfelel az elmúlt tíz év gyakorlatának. 

Borítókép: Béres Márton / Népszava

Forrás: Népszava