Hatályba lépett a törvény, amely megvonja az egészségügyi ellátást attól, aki nem fizet

Sok szempontból nagyot változik az élet szerdától, 2020. július 1-jén ugyanis számos jogszabály változik, és olyan törvények lépnek életbe, amelyek milliók életére lesznek hatással – ezeket gyűjtötte össze a Napi.hu. Például változik több, járulékokra vonatkozó szabály, és hatályba lép az új társadalombiztosítási törvény, amelynek értelmében akik fél évig nem fizetnek tb-járulékot, azok elveszítik jogosultságukat az egészségügyi ellátásra. 

Az új társadalombiztosítási törvény tervezetét még tavaly év végén nyújtotta be a kormány. Ennek legnagyobb nyilvánosságot kapott eleme az volt, hogy a sürgősségi ellátás kivételével megtagadják mindazon személyek egészségügyi ellátását, akik három hónapig nem fizetnek tb-járulékot. A Pénzügyminisztérium a „potyautasok” kiszűrésével indokolta a lépést, amely számítások szerint több mint félmillió magyar ember ellátását sodorta veszélybe, köztük azokét, akik egyéni szerződéssel fizetnek járulékot, illetve azokét, akiknek nincs állandó lakcímük. A lépést a Magyar Orvosi Kamara sem támogatta, a szervezet elnöksége levélben kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt. Áder persze aláírta, annyi viszont változott az eredeti tervezethez képest a végső törvényben, hogy

NEM HÁROM, HANEM HAT HÓNAP NEM FIZETÉS UTÁN ESIK EL VALAKI AZ ELLÁTÁSTÓL. 

Az új tb-törvénnyel egy új járulék is létrejön, a társadalombiztosítási járulék, amely a 10 százalékos nyugdíjjárulék, a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék és a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék összeolvadásából jön létre. Fizetni ugyanannyit kell, mint eddig, az új járulék mértéke ugyanis 18,5 százalék. A családi járulékkedvezményt pedig mostantól ebből a 18,5 százalékból kell levonni. Változik a nyugdíjasok járulékfizetésére vonatkozó szabály is, a megbízási szerződéssel dolgozó, illetve vállalkozó nyugdíjasoknak szerdától csak a 15 százalékos szja-t kell fizetniük, a 18,5 százalékos járulékot nem. 

Emellett több más újdonságot is hoz július 1., amelyek közül némelyiknek sokan örülni fognak, másoknak nem annyira:
  • új 100 forintos érmét vezet be az MNB;
  • nő a jövedéki adó mértéke, ami azt jelenti, hogy szerdától emelkednek az üzemanyagárak; a benzin bruttó 7 forinttal, a gázolaj pedig 13 forinttal lesz drágább.

Forrás és kép: Index