Az S-System Service félmilliárdot húzott be a tenderen, ám a cégadatok szerint az ötemberes Kona-Sec vitte el a nagyobb falatot. Újabb vaskos pályázatot húzott be vagyonvédelemmel foglalkozó S-System Kft: ezúttal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírásán taroltak, és nyertek el jelentős összegű megbízást - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.
A közlekedési központ március 27-én feladott ajánlati felhívásában egy évre keresett vagyonőröket és jegyellenőröket, akik több tízezer munkaórában védik a vállalat ügyfélszolgálatait, automatáit, ellenőrzik és irányítják az utasokat a kijelölt fővárosi járatokon.
A két megpályáztatott feladatkörre 1,38 milliárdot szántak - a tender első, vagyonőri megbízatását pedig az S-System nyerte el, félmilliárdos ajánlatával. A cég vállalta, hogy 94 biztonsági őrrel és jegyellenőrrel, havi 14 ezer órát dolgozik majd a BKK-nak – az óraszámot pedig 30 százalékkal emelni is lehet.
Egyszerűen nem tudnak hibázni
Nagy ambíciók, kevés alkalmazottal
A cégadatbázis alapján a Kona-Sec-nél öt alkalmazott dolgozott idén májusban, a T-Vortexnél pedig csak egy fő látható. Az S-Systems Service-nél ugyanakkor nincsenek ilyen problémák, hiszen több mint 200 alkalmazott dolgozik náluk.


"Megkaptuk az e-mailt, amelyben a megnyert BKK-s project részleteiről, valamint a teljesítés módjáról érdeklődik. Ez úton tájékoztatjuk, hogy társaságunk sem most, sem a jövőben nem kíván válaszolni újságírói kérdésekre. Megértését köszönjük!"
Csak a legjobbakkal foglalkoztak
A BKK mindenesetre mindkét ajánlatot jónak találta, és június 26-án szerződést is kötött a nyertes pályázókkal.
Hogy a többiek milyen ajánlatot tettek , az nem derül ki a közbeszerzési leírásból. A tenderen ugynis - élve a közbeszerzési törvény adta lehetőséggel - előbb értékelték a beérkezett pályázatokat, majd csak a legjobb ár-érték arányt tartalmazó pályázatokat bírálták el. A többi induló anyagáról így említést sem tesz a dokumentum.
Borítókép: illusztráció
Fotó: Kollányi Péter / MTI
Forrás:Népszava