Tömegek lakhatása került veszélybe a járvány miatt

Idén július elején járt le a kilakoltatási moratórium. A járvány és a gazdasági visszaesés miatt az eddigieknél is több ember lakhatása került veszélybe. Rengeteg ember vesztette el az állását tavasszal, és emiatt sokan megcsúsztak a bérleti díjjal vagy a közüzemi számlákkal. Van aki évtizedek óta nem tud kikerülni az adósságspirálból, más most tavasszal adósodott el. A főváros fokozatosan megszüntetné az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat, az első lépést már megtették.

Kisebb tömeg gyülekezett július 3-án a Blaha Lujza téren, az Utcajogász Egyesület több mint két hónap után tartott ismét személyes jogsegély szolgálatot. Még a szervezőket is meglepte, hogy milyen sokan érkeztek, régi és új ügyfelek is sorban álltak, hogy a lakhatási jogaikról kérdezzenek. 

VOLT KÖZTÜK HAJLÉKTALAN, DEVIZAHITELES, HÁTRALÉKOS, DE OLYAN KÖZÉPOSZTÁLYBELI IS, AKIRŐL EGY KÜLSŐ SZEMLÉLŐ MEG NEM MONDTA VOLNA, HOGY LAKHATÁSI GONDOKKAL KÜZD.

Évtizedek alatt se lehet kikerülni az adósságspirálból

November 15-én álltak le a kilakoltatások, és eredetileg április 30-ig tartott volna a moratórium. A járvány miatt azonban meghosszabbították, és csak a veszélyhelyzet megszűnése után 15 nappal lett vége. 

A járvány okozta gazdasági helyzetben több könnyítésről is döntött a kormány az elmúlt hónapokban: hiteltörlesztési moratóriumot vezettek be, felfüggesztették az adótartozások behajtását, ám az kimaradt a sorból, hogy akinek a hiteltartozása már a végrehajtónál van, annak a fizetéséből vagy nyugdíjából továbbra is vonják a tartozást

Így járt Száraz Sándor is, a nyugdíja felét évek óta automatikusan leszedik a számlájáról. A Budapesti Sakkszövetség egykori elnöke a nyolcvanas évek végén kezdett eladósodni, és azóta se tud kikerülni a spirálból. "Ha nem segítene az Utcajogász, már rég az utcán lennék" - meséli a Blaha Lujza téren ülve. Tavaly ősszel újabb fordulatot vett az ügye, megindította a végrehajtó a kilakoltatási eljárást, egyelőre azonban még a lakásban van. 

AZ ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSA UTÁN AKÁR MÉG ÉVEKIG IS ELTARTHAT A PERESKEDÉS, DE VAN AKIT PÁR HÓNAP ALATT KITESZNEK A LAKÁSBÓL. 

A nyugdíjas férfi alkalmi munkákat vállal, ingatlanhirdetéseket ragaszt oszlopokra és sakkórákat tart, így tudja kifizetni a számlákat és fenntartani magát. Most a járvány miatt még ez a kis bevétele is drasztikusan visszaesett.

33803363 87f2f5cd451cbcbb939325365a6b02a1 wm

Száraz Sándor
Fotó: Huszti István / Index

Akinek nem volt megtakarítása, és hónapról hónapra élt, most könnyen eladósodott, magyarázza Kalota Ágnes, az Utcajogász társelnöke. A járvány alatt rengeteg megkeresés érkezett a szervezethez, jellemzően a közműszámlákkal, a bérleti díjakkal csúsztak meg az emberek, és emiatt már most veszélybe került a lakhatásuk. 

KALOTA SZERINT A JÁRVÁNY MIATT A LAKHATÁSI GONDOK JÓVAL SZÉLESEBB TÁRSADALMI RÉTEGEKET ÉRINTENEK. 

Ez nem is csoda, ha a számokat nézzük. Márciusban 56 ezer ember vesztette el az állását, de még májusban is 28 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma.  

Két hetet csúszott, felmondták a szerződést

Pár nap alatt az összes munkája megszűnt március elején Eszternek (névtelenséget kért, így cikkünkben megváltoztattuk a keresztnevét). Airbnb-ket üzemeltetett, kiállításokat szervezett és forgatásokon segédkezett, a járvány miatt azonban semelyiket se tudta folytatni. "Ez azt jelenti, hogy március eleje óta nincs bevételem."

Eszter egyedül él egy fővárosi albérletben, de pár napja felmondta a szerződést a főbérlő. "Március elején még annyi haladékot kaptam, hogy elég volt április végén kifizetni a bérleti díjat.

Akkor még senki nem gondolta, hogy a járvány ennyi ideig fog tartani, és ilyen következményei lesznek.

- folytatja. A tartalékaiból és barátok segítségével májusig még ki tudta fizetni a lakást, de júniusra elfogyott a pénze.

KÉT HETET CSÚSZOTT A BÉRLETI DÍJJAL, A FŐBÉRLŐ PEDIG FELMONDTA A SZERZŐDÉST.

Július végéig ki kellene költöznie, de nincs hova mennie, mert nem tud két havi kauciót kiszurkolni. 

Azzal fenyegetett a főbérlő, hogy rám töri az ajtót és kipakol, meg lekapcsolja az áramot

- meséli. - "Fogalmam sincs, hogy mi fog velem történni. 

Méltatlan egy embert ebben helyzetben még lejjebb tolni.

33803419 8c75ee4d44beea493f73d3b3fba5cfb8 wm

Fotó: Huszti István / Index

Egyelőre nem költözik ki az albérletből, megvárja, hogy végrehajtást indítson a tulajdonos. Abban bízik, hogy előbb-utóbb sikerül munkát szereznie, és az év végéig ki tud költözni a lakásból. Most mindenhova elküldi az önéletrajzát, azt mondja, lassan már bármilyen állást elfogadna, de még sehonnan se jött pozitív visszajelzés. 

Eladták a feje fölött a lakást

Szintén kitehetik a lakásából a moratórium lejárta után Dohos Évát, vele is az Utcajogász fogadó óráján találkoztunk. A nyugdíjas nő azt meséli, februárban elárverezték az otthonát, de még nem vette át a végzést, így nem tudja, hány napja maradt a lakásban.

Egy önkormányzati bérlakásban lakott a 19. kerületben, és pár éve döntenie kellett: megveszi a lakást vagy kiköltözik. Az előbbit választotta, és hitelt vett fel. Aztán jött a 2008-as gazdasági válság, a devizahitele bedőlt, a törlesztő részleteket nem tudta fizetni, és közben teljesen eladósodott. Egy idő után már a közös költségre se volt pénze, az évekig tartó pereskedésre többmillió forint ment el. 

Volt, hogy nem volt mit ennem. Kilátástalan volt az egész

- idézi fel a 2010-es évek elejét. A végrehajtó eladta a lakását, és a moratórium lejárta után napokon belül költöznie kell.

Abban bízik, hogy a lakás eladásából kap annyit, hogy új életet kezdhessen valahol vidéken. Bátonyterenyén már ki is nézett egy házat, de egyelőre nincs nála a pénz, így nem tud előrelépni. 

33803371 483c85e1bc0f9c324eda0bb4e04b1ad8 wm

Dohos Éva
Fotó: Huszti István / Index

"A baj az, hogy először át kell adnom az ingatlant, és csak utána kapom meg valamikor a pénzt." - magyarázza.

Miért kell hajléktalanná válnom, lenne más lehetőségem is?

- bosszankodik. Garázst vagy rövid távú albérletet keres, ahova a virágait is magával viheti, ha ki kell költöznie a mostani otthonából. 

Több ezer ember lakhatása került veszélybe 

Kalota Ágnes arról beszélt az Indexnek, hogy mint minden évben, idén is arra számítanak, hogy rengeteg kilakoltatás indul meg a moratórium lejártával, igaz, ezek az eljárások még a moratórium előtt indultak. 

ARRA EGYELŐRE NINCSENEK HIVATALOS ADATOK, HOGY HÁNY LAKÁST ÜRÍTENEK KI A NYÁRON. 

A Magyar Bírói Végrehajtói Kar (MBVK) negyedévente tesz közzé statisztikát, így hiába kérdeztük őket, azt írták, nem vezetnek "prospektív szemléletű nyilvántartást a lehetséges végrehajtási eljárási cselekményekről", a mostani időszakról csak ősszel osztják meg az adatokat. Tavaly 3117 ingatlannal kapcsolatos végrehajtási eljárást regisztrált az MBVK.

A kormányt is megkérdeztük, hogy információjuk szerint hány embert veszélyeztet a kilakoltatás, de nem válaszoltak, mint ahogy az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya se reagált arra a kérdésünkre, hogy meghosszabbítják-e a kilakoltatási moratóriumot, mint azt több szakmai szervezet kéri. 

33803461 28872168ea17445d124bd25d32b6ac45 wm

Kalota Ágnes
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy miként érintette a járvány az önkormányzati bérlakásban élőket. Megkérdeztük a fővárosi vezetést és a kerületi önkormányzatokat, hogy náluk hány bérlőt érint a moratórium vége, és milyen segítséget nyújtottak a hátralékosoknak.

Bár cikkünk megjelenéséig még jó pár önkormányzattól nem érkezett meg a válasz, az eddigiekből az látszik, hogy összességében ezres nagyságrendben csúsztak meg a bérlők a fizetéssel az elmúlt hónapokban. Sok kerületben kedvezményekkel, támogatásokkal, részletfizetési lehetőséggel igyekeznek enyhíteni a gazdasági válságon, egyes kerületekben pedig a lakásrendeletet módosítják a veszélyhelyzet után. 

  • Az I. kerületben 47 bérlőnek keletkezett hátraléka a veszélyhelyzet alatt, míg
  • a II. kerületben 85 bérlő csúszott meg a fizetéssel. Az előbbiben részletfizetést ajánl az önkormányzat, utóbbiban pedig adósságcsökkentési támogatást és hátralékkezelési szolgáltatást lehet igénybe venni.
  • Terézvárosban 7 kilakoltatási eljárást kell a moratórium után elindítani. Ezek a tartozások még a járványhelyzet előtt keletkeztek, az elmúlt hónapokban felhalmozott tartozások esetében nem kezdeményezett az önkormányzat jogi lépéseket. Válaszukban azt írják, 94 olyan bérlőjük van, akinek 30 napon túli tartozása keletkezett. Nekik részletfizetési lehetőséget biztosít az önkormányzat, és méltányossági kérelem alapján akár el is engedik a tartozásokat.
  • Erzsébetvárosban 148 bérlőnek okozott gondot az önkormányzati lakás kifizetése, ebből 46 esetben adott az önkormányzat részletfizetési kedvezményt. Azt írják, 18 esetben indítottak végrehajtási eljárást, de még nem véglegesek a döntések. 
  • Ferencvárosban 20 olyan bérlő van, akinek 100 ezer forint feletti díjtartozása keletkezett a moratórium alatt. Az önkormányzat azt ígéri, a közeljövőben nem lesznek kilakoltatások önkormányzati lakásból. 
  • A 18. kerületben 12 család kilakoltatását készítette elő az önkormányzat. Az itt lakóknak több millió forint lakbér- és közüzemi díjhátraléka lett, de ez még korábban halmozódott fel. Az önkormányzat azt írja, 3 család folyamatosan megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, és a bérlakást nem rendeltetésszerűen használják. "A családokkal  szemben a végrehajtási eljárást haladéktalanul megindítja az Önkormányzat."
  • Pesterzsébeten 4 önkormányzati lakás kiürítését indítja meg az önkormányzat, összesen 8 személyt érinti a moratórium vége. Itt úgy segítik az anyagi gondokkal küzdő bérlőket, hogy fizetési kötelezettségüket április 1-től  június 30-ig felfüggesztették, és az így felhalmozott hátralékot egyenlő részletekben törleszthetik az év végéig.

33803509 54af0ad1958eae48a4d9381c0aab3777 wm

Fotó: Huszti István / Index

Rendelettel segíti a főváros a bajba jutottakat

A fővárosban pár nappal a moratórium vége előtt módosították a lakásrendeletet. Ennek a legfontosabb eleme Misetics Bálint szerint az, hogy

MEGTILTOTTA A MINIMÁLISAN ELFOGADHATÓ ELHELYEZÉS NÉLKÜLI KILAKOLTATÁSOKAT A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ LAKÁSOKBÓL.

A módosítás másik célja pedig az volt, hogy a bérlők szükség esetén idejében tájékoztatást és segítséget kapjanak arról, hogyan tudják rendezni a hátralékot. 

Karácsony szociális és lakásügyi tanácsadója azt mondja, ez a módosítás volt az első lépés, a közeljövőben egy teljesen új lakásrendeletet terveznek kidolgozni. Azt szeretnék, hogy ezeket a módosításokat a kerületi önkormányzatok is átvegyék, hiszen az önkormányzati lakások töredéke van csak a főváros tulajdonában. 

(Borítókép: Huszti István / Index)

Forrás: Index