szerda, augusztus 12, 2020
728x90 EU Imagery

Csütörtökön jelentették be, hogy Tevan Imre lesz az Index új főszerkesztő-helyettese, péntek kora reggel az érintett már az írta ki Facebookra:

mégsem lesz az.

Tevan csütörtökön bent járt a szerkesztőségben, és nyilatkozott is arról, hogy miért vállalta el a posztot. Most viszont azt írja, rájött, hogy az új vezetés „nem az a profi csapat, amely megcsinál egy új Indexet”. A baj szerinte a Bodolai László-Szomathy Pál-Sztankóczy András hármassal, vagyis az igazgatósággal van.

„Az igazgatósági tag hétfőn hívott föl, ma péntek van, azóta odáig jutottunk, hogy egyetlen embert, engem lehetett bejelenteni az új csapatból. -thy és -czy azóta se tudta eldönteni (legalábbis nekem ezt mondják) azt a viszonylag alapvető kérdést, hogy melyikük a főszerkesztő. Hogy kinek lennék a helyettese ugye” - írja Tevan, akit azt is zavar, hogy Bodolai László állandóan arról nyilatkozik, hogy a szerkesztőség ármánykodott ellene. 

Csütörtöki szerkesztőségi látogatása után (amikor volt, aki nem volt hajlandó kezet fogni vele) azt is írja:

„Uj Pétertől azt tanultam, hogy ilyen helyzetben mindig aránytalanul nagyvonalúnak kell lenni, ezért végül egyre jobban zavarnak a volt leendő főnökeim azon megnyilvánulásai, amelyek nem nevezhetők ilyennek a felmondottakkal szemben.”

Tevant korábban dolgozott már az Indexnél, és egy olyan posztra igazolták volna le, amit hat éven át betöltött. Visszalépése után viszont ott tartunk, hogy az indexesek múlt pénteki bejelentése óta egyetlen embert sem tudott igazolni az új vezetés.

Borítókép: Tevan ImreFotó: DIGI

Forrás: 444.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all