Sztrájkra készülnek a Színművészeti dolgozói

Ha nem teljesülnek a követeléseik, a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkba lépnek. A hallgatók közben Palkovics Lászlótól kérik, hogy szólítsa fel lemondásra az intézmény fenntartását átvevő alapítvány kuratóriumát.

Sztrájkköveteléseket nyújtottak be a kormánynak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói szerdán – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Álláspontjuk szerint az új alapítványi fenntartó alapítói okirata, illetve szervezeti és működési szabályzata a munkavállalók érdekeit is sérti, ezért a dolgozók munkabeszüntetéssel csatlakoznak a tiltakozáshoz.

Követeléseiket öt pontban foglalták össze:

  • Garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát!
  • Állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit!
  • Az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg!
  • Az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátusi képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg!
  • Garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait!

Elhangzott az is, hogy már az első napon 85-en csatlakoztak a kezdeményezéshez. A kormánnyal való tárgyalásokra sztrájkbizottságot delegálnak, és mennyiben nem járnak eredménnyel, 

szeptember 21-től határozatlan ideig sztrájkba lépnek.

Az SZFE egyetemfoglaló hallgatói ezzel párhuzamosan az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető Palkovics Lászlónak küldtek levelet. Ebben a minisztertől, mint a Színház- és Filmművészeti Alapítvány fenntartói jogainak gyakorlójától kérik, hogy szólítsa fel lemondásra az alapítvány kuratóriumát, amelyet Vidnyánszky Attila vezet.

Forrás: HVG