A Simonka-nyomozást végigverő három ügyész közül kettő önként távozott, egy pedig azért, mert Polt Péter áthelyezte volna

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő arról posztolt, hogy a „Simonka-nyomozást végigverő három ügyész közül ketten »önként távoztak«, egy vezető beosztású ügyésznőnek pedig Polt egy másik »fontos« beosztást ajánlott, amit ő nem volt hajlandó elfogadni”. A képviselő azt írja, úgy tudja, „az addigi rangjához képest jóval alacsonyabb szintre tették volna, ezért lépett ki”, bár Polt megjegyzi, hogy „lefokozás” nem létezik náluk, „inkább megszünteti a státuszt”.

A fideszes Simonka György „egy önkormányzati ülésen azzal dicsekedett, hogy kirúgtak minden ügyészt, akinek köze volt az ellene folyó nyomozáshoz” – írja Hadházy, aki szerint Polt Péter legfőbb ügyész „először cáfolta ezt, de úgy tűnik, ha másképp tesszük fel a kérdést, már Simonka hencegésének nagyon is van alapja”.

Hadházy Ákos azt írja, Polt Péter írásbeli válasza „újabb, nagyon súlyos kérdéseket vet fel”. Abban az áll, hogy:

„A felmentett ügyész 2017. májusáig vett részt a hivatkozott nyomozásban, felmentésére több mint két évvel később, 2019. július 31. napján került sor. Az ügyész munkaköre az ügyészségi nyomozás szervezetrendszerének átalakítása miatt megszűnt, az ügyészség az Usztv. 35.§-ának (4) bekezdése alapján a részére másik – szintén nyomozó ügyészségi – munkakörbe való áthelyezést ajánlott fel, az ügyész azonban áthelyezéséhez nem járult hozzá, a felajánlott posztot nem fogadta el.”

Polt azt írta, a Simonka-ügyi büntetőeljárással kapcsolatba kerülő ügyészek közül két ügyész szolgálati viszonya az ügyészek kezdeményezésére történt közös megegyezéssel szűnt meg.

7NMGhU7D6g7Q1oG1Cqs

Polt Péter újraválasztott legfőbb ügyész eskütétele az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 4-én.Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken. Októberben kiderült, hogy az ügyészség Simonka felesége, Simonkáné Gábor Marianna és unokahúga, Tóth Renáta ellen is vádat emelt. A vád szerint Simonka közeli családtagjaival és bizalmi embereivel létrehozott cégekkel olyan céghálót szőtt, aminek a célja fiktív beruházásokkal, a döntéshozókat megtévesztve, EU-s és hazai költségvetésből vissza nem térítendő támogatások megszerzése volt.

Forrás: 444.hu