Tavaszig nyertek időt Iványi Gáborék a gázszolgáltatónál

Jövő áprilisig nem kapcsolják ki a gázt sem a Dankó utcai szeretetotthonban, sem az Oltalom Karitatív Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség iskoláiban, otthonaiban.

Csütörtökön tárgyalt a Nemzeti Közművek képviselőivel Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) alapító lelkésze és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) elnöke.

A közművek részéről egyoldalú nyilatkozatban biztosították őket arról, hogy április elejéig biztosan nem kapcsolják ki a gázt sem a MET, sem az OKE Dankó utcai intézményeiben.

Iványi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy országszerte összesen 200 millió forintos tartozásuk van, ebből támogatóiknak köszönhetően 60 millió forint gyűlt össze. A támogatók között voltak politikai pártok is: az MSZP és a Demokratikus Koalíció már adakozott, és a Momentum Mozgalomtól is jelezték, hogy hajlandóak segíteni.

A főváros ötmillió forintot fog Iványiék rendelkezésére bocsátani, és kaptak segítséget a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségétől is, ők 613 ezer forinttal szálltak be a tartozás finanszírozásába – ez szimbolikus szám, 613 törvény van a Bibliában.

A MET vezető lelkésze hozzátette, hogy 15 millió forintot magánemberektől azzal a kikötéssel kaptak, hogy azt a gázszámlára fordítsák.

ivanyi1

Fotó: Kacskovics Mihály Béla

Gázszámlatartozásuk hosszú ideje húzódik Iványi elmondása szerint: két éve leveleznek a közművekkel az ügyben, miközben az állam közel hatmilliárd forint támogatással tartozik nekik. A támogatástól 2011-ben estek el, azóta a kormány döntése értelmében a MET nem számít hivatalosan egyháznak, így a személyi jövedelemadó egy százalékára sem tarthat igényt. A hatmilliárd forintból egyet három éve a strasbourgi bíróság ítélt meg nekik; a testület egyúttal azt is kimondta, hogy a magyar egyházügyi törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

A hvg.hu kérdésére Iványi Gábor elmondta, hogy közvetlen kommunikáció közte és a kormány között sem a tartozásról, sem más ügyben nincsen. A lelkész csütörtökön azt üzente a kabinetnek: arra kéri őket, hogy szakítsanak az eddigi alkotmánysértő magatartásukkal, ha pedig erre képtelenek, akkor engedjék át a helyet olyanoknak, akik megnyugtató módon tudják végezni a dolgukat.

Iványi Gábor sajtótájékoztatója

Közzétette: HVG – 2020. szeptember 24., csütörtök

Iványi szerint azért nem kapták meg a nekik járó támogatást, mert olyan politikai ügyekbe is beleállnak, mint például a Színház- és Filmművészeti Egyetemé. „Szeretnénk kitartani addig, amíg kitavaszodik a lelkekben és a fejekben egyaránt” – tette hozzá.

A Dankó utcai szeretetotthonból a Nemzeti Közművek munkatársai szeptember 17-én akarták leszerelni a gázórát, ám ezt akkor megakadályozták.

Augusztus végén derült ki, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség oktatási intézményei feleannyi támogatást kapnak idén, mint korábban, jövőre pedig teljesen lenullázódik a köznevelési megállapodás alapján kapott forrás.

Forrás: HVG