Szociális támogatások: az EU-ban a sereghajtók között vagyunk

Magyarország mindössze a GDP 16 százalékát fordítja szociális támogatásokra. Közzétette az Eurostat az uniós országok szociális támogatásaira vonatkozó 2019-es statisztikáját. Az adatok szerint a tagállamok ilyen irányú költése GDP arányosan Franciaországban a legmagasabb, mintegy 31 százalék. Őket követi Dánia (30 százalék) kevéssel lemaradva, majd Németország (29 százalék). A lista legvégén Máltát és Lettországot találjuk 15 százalékkal, majd Magyarországot Litvániát és Bulgáriát, mindhárom ország csupán a GDP-je 16 százalékát fordítja ilyen célra.

Az Eurostat szerint 2019-ben a nyugdíjak tették ki a szociális támogatások nagy részét minden tagállamban, Olaszországban például az 58-, Ciprusban pedig az 54 százalékát. A családtámogatások a kiadások 12 százalék tették ki Magyarországon (és Németországban is), ami a legmagasabb arány az EU-ban. Viszont a munkanélküli ellátásról ugyanez nem mondható el: nálunk ez mindössze a teljes szociális támogatásoknak mindössze a 2 százalékát teszik ki. Ugyanez az arány Máltán is, míg Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban ez 6 százalék.

Forrás: HVG