Kórházi apokalipszist vetítenek előre az Orbán által bemondott számok

Orvosokat kérdeztünk Orbán Viktor pénteken említett számairól. Ha 32 ezer ember lesz egyszerre kórházban, akkor szerintük több vészforgatókönyv léphet életbe, de mindegyiknek számos áldozata lesz. “Ha ez valóra válik, akkor jön az apokalipszis, egyszerűen bele fogunk fulladni a betegekbe” – hüledezett a telefonban egy vidéki osztályvezető főorvos a hvg.hu-nak, amikor meghallotta tőlünk, hogy a miniszterelnök december 10-re 32 ezer kórházban fekvő covidos beteget prognosztizált a Kossuth Rádiónak adott interjúban.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy míg november 21-én 2240 intenzív ágyra lesz szükség, alig három héttel később már ennek a duplájára, 4480-ra. Azt nem tudjuk, hogy jelenleg mennyien fekszenek intenzív osztályon – az adatot ugyanis Müller Cecília országos tiszti főorvos nem közli –, csak annyit tudni, jelenleg mennyien vannak kórházban (5138) és lélegeztetőgépen (391).

A pénteken emlegetett számok ugyanazok, mint amelyeket a miniszterelnök szeptember 21-én még a létező legrosszabb verzió kétszereseként emlegetett. Akkor úgy fogalmazott, 200 ezer ember egyidejű megfertőződésével, 16 ezer kórházban ápolt és 800 lélegeztetőgépen kezelt beteggel lehet számolni. A 400 ezer fertőzöttel és 32 ezer kórházi beteggel akkor még csak

a biztonság kedvéért kalkulált, amit ki kell bírnia az egészségügynek.

Márpedig most ez lehet a valóság. Ha decemberre ugyanannyi marad az aktív fertőzöttek és a kórházban lévők aránya, akkor számításaink szerint egyidejűleg 450 ezer (igazolt) fertőzött lehet itthon, ami némileg magasabb, mint amit Orbán említett.

Az Orbán által bemondott szám robbanásszerű megterhelést jelent majd egy olyan területen, ahol koronavírus nélkül is voltak már korábban kisebb-nagyobb leállások különböző okokból. Más kérdés, hogy míg tavasszal a fertőzöttek 20 százaléka került kórházba, ez a szám csökkenhet, hiszen akkor még volt bőven kapacitás olyanokat is elhelyezni, akiknek nem volt súlyos az állapotuk.

Azt, hogy ezt a terhelést valóban kibírja-e a magyar egészségügyi rendszer, egy hónap múlva a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni. Az általunk megkérdezett orvosok szerint nem fogja.

Reggel megjelent cikkünkben orvosok és ápolók meséltek arról, hogy már most is zsúfolásig töltik a kijelölt járványkórházakat a betegek, miközben az ellátó személyzet tagjai közül is egyre többen fertőződnek meg és esnek ki a munkából. Pedig cikkünk publikálásakor, pénteken reggel 5489 koronavírusos beteget ápoltak kórházban. Ha a miniszterelnöknek igaza lesz, akkor alig egy hónap múlva hatszor ennyien lesznek.

apokal1

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

“Átalakulunk hadikórházzá, nem kellemes, de volt már ilyen” – mondja a cikk elején már idézett orvos, akinek a kórházában már korábban is többször költözniük kellett osztályoknak, hogy a helyükön terjeszkedhessen a Covid-ellátás. Szerinte nemhogy 30, de 25 ezer Covid-fertőzöttet sem képesek ellátni a magyar kórházak, legalábbis ha ugyanazok az elkülönítési szabályok maradnak érvényben, mint most.

Az nem először fordulna elő, hogy intenzív osztályok betelnek. Három évvel ezelőtt az országos tiszti főorvos levélben utasította az egészségügyi intézményeket, hogy Budapestre ne küldjenek lélegeztetőgépre szoruló betegeket, mert az összes fővárosi gyerekintenzív osztály megtelt. Akkor az volt a gond, hogy ugrásszerűen megnőtt a csecsemő és kisgyermek korú, azonnali lélegeztetésre szoruló bronchiolitises (vírus okozta hörgőgyulladásos) betegek száma.

Két évvel ezelőtt teljes Nógrád megye maradt intenzív ellátás nélkül, amikor a salgótarjáni és a balassagyarmati kórház intenzív osztálya is megtelt betegekkel, akkor az influenza-járvány miatt.

Most azonban más a helyzet, hiszen nem csak az intenzív osztályok telhetnek meg, sőt első körben talán nem is az intenzív osztályok fognak. “A legtöbb halál most sem az intenzíven történik, hanem mondjuk a Covid-belgyógyászatokon, mert nincs állandó megfigyelés, nincs elég ember. Egyszer csak bemegy a nővér, akire önmagában 10-20 ember jut, és látja, hogy az egyik beteg meghalt” – meséli egy orvos.

apokal2

Fotó: MTI / EPA-ANSA / Massimo Percossi

Amennyiben azonban valóra válik a miniszterelnök jóslata, több forgatókönyv léphet életbe az orvosok szerint, akikkel beszéltünk. Az egyik, hogy egyszerűen megszűnik az alapellátás, de ez nem járható út, mert ez több ember életébe kerülhetne, mint maga a járvány. A másik, hogy lazítanak az elkülönítési szabályokon, vagyis egy kóterembe kerülhetnek majd covidos és nem covidos betegek, mert máshogy egyszerűen nem férnek el. Ez azonban még mindig csak az ágyak biztosításáról szól, de legalább ilyen fontos, sőt fontosabb, hogy kik állnak majd az ágyak mellett. “Nincs mese, be kell rendelni majd a háziorvosokat is, nem lehet, hogy fogorvos tekergesse a lélegeztetőgép gombjait”.

A harmadik szempont pedig az ellátás elosztása, vagyis a triázsolás, ami kegyetlen feladat lesz az orvosok számára. Hiszen azt kell eldönteni, ki az, akinek nagyobb szüksége van az ellátásra, szélsőséges helyzetekben, ki az, aki gyógyítható és ki az, akiről le kell mondani, hogy segíthessenek azon, akinek több esélye van.

Orbán Viktor számaiban ráadásul nincsenek benne azok, akik az influenzajárvány szövődményei miatt kerülhetnek kórházba. Itt viszont nagyobb szerencsénk lehet. A déli féltekén idén elmaradt az influenzajárvány a koronavírus miatt meghozott szigorú higiéniás intézkedések bevezetése miatt, így a szakemberek nálunk is alacsony betegszámra számítanak.

Forrás: Népszava