Karácsony a Time magazinnak: Meg sem kellene említenünk Orbán nevét

2022 lehet az utolsó esély. Ha Orbán hatalmon marad, a demokratikus intézmények megszüntetése teljessé válik.

Erről beszélt Karácsony Gergely a Time című amerikai hetilapnak, amely átfogó riportot közölt Magyarország politikai helyzetéről.

A cikkben említést tesznek róla, hogy Orbán Viktor márciusban teljhatalmat adott magának a rendeleti kormányzással, a koronavírussal kapcsolatos adatokat pedig olyan szigorúan kontrollálták, hogy az orvosok elmondása szerint nem is beszélhettek nyíltan a krízisről. Emlékeztettek, hogy aki álhírt terjesztett az interneten a járvánnyal kapcsolatban, könnyen börtönbe kerülhetett. A kevés megmaradt független újságot is próbálja elhallgattatni a kormány, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet pedig privatizálták, és Orbán a szövetségesei kezébe adta a hatalmat, teszik hozzá. A Freedom House jelentése szerint Magyarországon megszűnt a teljes demokrácia.

Felidézik Karácsony Gergely tavaly októberi győzelmét, akinek sikerült felülkerekednie a Budapesten 2010 óta hatalmon lévő Tarlós Istvánon. A cikkben azt írják, ez egyértelmű blama volt Orbánnak, és az első jele annak, hogy verhető.

A TIME újságírója személyesen látogatott el a főpolgármesterhez, aki szerint az elmúlt 10 évben most van a legnagyobb esélyük Orbán ellen, de ki kell használni, mert lehet, hogy nem lesz több esély.

Karácsony Gergely a lapnak arról beszélt, az elejétől tudta, hogy a kormánnyal kell majd megküzdeni a járvány idején. Meglepődött, amikor áprilisban egyeztetésre hívták, mert Budapestnek nagy szüksége volt a pénzre, ami például a tömegközlekedésből kiesett.

Utólag azt mondja, ez csapda volt, mert a rendeleti kormányzással már nem volt szükség semmilyen konzultációra.

Karácsony úgy látja, ahhoz, hogy legyőzzék a Fideszt, az ellenzéki politikusoknak össze kell fogniuk. Ha ez sikerült, akkor az ellenzék feladata az lesz, hogy középre irányítsák a szélső szavazókat. Szerinte a választásnak nem Orbánról kell majd szólnia. Egy új, egységes platformot kell kitalálniuk, amiben az egészségügy és a gazdaság feltámasztása lesz középpontban.

Meg sem kellene említenünk Orbán nevét

– fogalmazott.

Karácsony arról is beszélt, szükség lenne rá, hogy az EU-tól önkormányzatok is le tudjanak kérni pénzt, mert félő, hogy Orbán a támogatásokat a támogatói és párttársai között osztja majd szét.

A főpolgármester arra tippel, ahogy a recesszió elmélyül, egyre több magyar kérdőjelezi meg azt, miként gazdagodtak meg Orbán szövetségesei az elmúlt évtizedben. Ezzel sem a járvány, sem a külföldiek, sem az EU nem hibáztatható.

Gazdasági növekedés volt, mióta 2010-ben kormányra kerültek. Most van egy igazi krízis, amit menedzselniük kell

– magyarázta.

A cikk szerzője azt írja, Budapesten nyerni egy dolog, de vidéken elég nagy a miniszterelnökség népszerűsége, mert itt még a sötét erők elleni védelmezőként tekintenek rá.

A miniszterelnök ad energiát az embereknek. Jó érzést kelt bennük

– mondta a lapnak Tessely Zoltán, Bicske fideszese polgármestere.

A jó érzés esetében a migránsellenes politikát kell érteni a TIME szerint. Tessely úgy gondolja, a menekültválság kapcsolatban van a járvánnyal, hiszen a bevándorlók is fertőzöttek lehetnek, a migránsútvonalakon pedig sokkal rosszabb a helyzet, mint úgy általában.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Forrás: 24.hu