A magyar gyermekvédelmi rendszer maga a nyitott szájú pokol

Balavány: Nem a meleg párok, hanem a szülő nélkül maradó gyerekek életét teszi tönkre a kormány

Vélemény

Kicsit pontosítsunk azon az elterjedt állításon, miszerint a kormány november elején a rendkívüli jogrend (és az éj) leple alatt megtiltotta az azonos neműeknek, valamint az egyedülállóknak, hogy gyermekeket fogadjanak örökbe. Egyrészt ez egy feles törvény, nem kell hozzá rendkívüli jogrend; másrészt a kormány ennyire pacekba’ nem tilt meg ilyesmit, annál a 133 bátor ember furmányosabb. Fenn kell tartani legalább a szabadság látszatát, hogy legyen mit felelni a hőbörgőknek, hiszen akkora demokrácia van mifelénk, hogy a libernyák nyugat (plusz észak) is megirigyelhetné, különben is: „mi soha nem vetemednénk arra, hogy…” Az áll a szövegben feketén-fehéren, hogy

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:121. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
gyermeket – a rokonok és a szülő házastársa általi örökbefogadás (….) kivételével – csak házastársak fogadhatnak örökbe.

A mások (nemi) élete

Mármost a törvény, vagyis az immár kicserélt bekezdés eddig azt mondta: örökbe fogadhat gyermeket, aki

  • elmúlt huszonöt éves,
  • legalább tizenhat, de legfeljebb negyvenöt évvel idősebb a gyereknél,
  • cselekvőképes és ép személyiségű,
  • életkörülményei az örökbefogadáshoz alkalmasak.

A világ legképlékenyebb gránittömbjén is faragtak újra egyet –, a családvédelemre vonatkozó passzus immár így szól az Alaptörvényben:

 Magyarország védi a házasság intézményét, mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.

Az idézet legutolsó mondata az újdonság. Érdekes mondat, mert önmagában (biológiai értelemben) vitathatatlan, és annyira triviális, hogy ha nagyon naivak volnánk, nem is értenénk, miért kell Alaptörvénybe írni. Hát azért, hogy csak a NER által idealizált tradicionális családmodell működhessen. Szóval a kormány nem tiltja meg a melegeknek a gyereknevelést, csak úgy rendezi a szálakat, hogy ami elvileg lehetséges volt, most lehetetlen legyen.

Eddig egyedülálló emberek is válhattak nevelőszülővé, ami – tudottan, de nem bizonyíthatóan – lehetőséget adott melegeknek is gyermeket örökbe fogadni/felnevelni. Azt ugyanis legálisan nem vizsgálhatja európai kormány az örökbefogadás feltételei közt, hogy az egyedülálló szülőnek amúgy miféle szexuális vonzalmai vannak.

Az egyedülállók és a melegek veszélyesek

Hogy miért épp most csukta be ezt a kiskaput a kormány? Azt gyanítom, a Fidesznek az efféle „elvi” – vagyis a tradicionális jobboldal érzelmeire játszó – intézkedései népszerűség-csökkenés esetére vannak betárazva. Bár messze nincs válságban a Fidesz,

  • az ordítóan teszetosza,
  • előbb halogató, majd őrülten kapkodó,
  • összességében máig eredménytelennek látszó,
  • és sikerrel rövid távon nem is kecsegtető

járványügyi intézkedésekkel a saját táborát is olvasztani kezdte. Ilyenkor pedig bizton számíthatunk némi szalonbuzizásra, migránsozásra, libsizésre vagy cigányozásra, ahogy az úri törzsközönség óhajtja. „Jó, jó, most nincs topon a Viktor, és hát halnak a népek halomra, de legalább a buzik nem nevelhetnek gyereket. ”

Azóta sokan és sokféleképp tiltakoztak, mondván: súlyosan diszkriminatív a törvény, amennyiben önkényesen szelektál a gyermeket nevelni vágyó emberek közt. Ez kétségtelen, ám nincs benne semmi újszerű. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként már 2018 októberében kijelentette: a gyereknek kárt okoz, ha egyedülálló ember neveli. „Ha valaki azt gondolja, hogy egyedülállóként joga van ahhoz, hogy gyereke legyen, az a gyermek oldaláról közelítve megfosztja őt attól, hogy édesanyja és édesapja legyen. Ez szerintem olyan helyzet, amikor a gyermek érdekét kell védenünk.”

73875236

Fotó: BIELIK ISTVÁN / 24.HU

Kövér László 2019 májusában meg azt mondta: „Erkölcsi értelemben semmi különbség nincs egy pedofil magatartása meg a között, aki az örökbefogadás jogát követeli”. Orbán Viktor 2020 októberében a Meseország mindenkié című könyv kapcsán tartotta fontosnak, hogy állást foglaljon a magyarok és a homoszexuálisok viszonyáról. (Igen, e dichotómia eleve fals, hiszen azt jelzi, hogy magyar és homoszexuális nem lehet egyszerre az ember.) Így szólt a miniszterelnöki száj: „E jelenséget a magyarok türelmesen, toleránsan kezelik, ám van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni: hagyják békén a gyerekeinket.”

Aki szegény, legyen gyermektelen

Azóta napvilágot látott számos szívbemarkoló elbeszélés olyan emberekről, akik így nem jutnak gyermekhez. Nyilvánvaló, hogy a gyereknevelés sokaknak olyan cél, ami nélkül szinte üresnek érzik az életüket. A továbbiakban mégsem a gyerek nélkül maradó felnőttekről, hanem a család nélkül maradó gyerekekről akarok beszélni, ők a leginkább kiszolgáltatottak, egyúttal legfontosabbak.

Az, hogy újabb – sokaknak áthághatatlan – akadályt emeltek az örökbefogadás elé, elsősorban nem azért katasztrófa, mert összetöri sok felnőtt álmát, hanem mert konkrétan és közvetlenül tönkreteszi sok gyerek életét.

A még jóval a NER előtt megszületett hatályos gyermekvédelmi törvény – az ENSZ gyermekjogi egyezményével összhangban – eddig is rögzítette, hogy a gyermeknek joga van családban nevelkedni. Csak épp azt nem definiálta a Fidesz előtt senki, hogy milyen létszámú, összetételű legyen a család, és a felnőtt családtagok milyen nemi életet éljenek.

És ezt elvileg nem is definiálhatná senki. Már csak azért sem, mert nem fontos. Az a fontos, ami miatt megfogalmazták a gyerekek családhoz való jogát. Ezt a jogot ugyanis a gyerekek olyan elemi szükségletei alapozzák meg, mint a személyes érzelmi kötődés, az érzelmi biztonság. A gyereknek mindenekelőtt arra a tudatra/tapasztalatra van szüksége a normális fejlődéshez, hogy szeretik, figyelnek rá, foglalkoznak vele – hogy van valaki, akinek ő a szeme fénye.

Nemrég beszélgettem Herczog Mária szociológussal és gyermekvédelmi szakemberrel, aki a nemzetközi szakirodalom ismeretében, valamint több évtizedes szakmai tapasztalata alapján elmondta: a gyerek érzelmi szükségleteit, különösen csecsemőkorban, lehetetlen gyermekotthonban biztosítani. Ezekben az intézményekben nagy a fluktuáció, a felnőttek műszakonként váltják egymást, és kifejezetten vigyáznak arra – a saját érdekükben is –, hogy a gyerekekkel ne alakítsanak ki szoros érzelmi kötődést.

Az egész nyugati világban évtizedek óta tartó törekvés, hogy minél kevesebb legyen az állami gondozott (szakellátásban levő) gyerek, s ezt úgy igyekeznek megoldani, hogy akik – bármilyen szomorú körülmény folytán – nem tudnak együtt élni a vér szerinti szüleikkel, a lehető leghamarabb családokhoz kerüljenek. Ha erre nincs lehetőség, akkor családotthonokban, vagyis néhány fős, áttekinthető közösségekben gondozzák őket.

d kb20170406002

Fotó: KALLOS BEA / MTI

Magyarországon viszont meredeken növekszik a családból kiemelt gyermekek száma. Az esetek több mint harminc százalékában (és ez az arány egyes megyékben, például Baranyában, Borsodban negyven százalék fölötti) a „kiemelés” azért történik, mert a szülők anyagi körülményei rosszak. Tehát a helyett, hogy segítené az állam a nehéz sorsú családokat, elveszi tőlük a gyerekeiket.

Szikáran is megfogalmazom, hogy pontosan értsük: a magyar állam évente százával veszi el a gyerekeket a szülőktől, akiknek többnyire annyi a bűnük, hogy szegények. Ha az anya nem adja a gyerekét önként, jönnek karhatalommal, kihámozzák az öleléséből és elviszik.

Ez a gyakorlat nemcsak a józan ésszel és az elemi tisztességgel ellentétes, hanem durván megtapos mindenféle emberi jogot, hazai és nemzetközi egyezményt; az állampolgári jogok biztosa is sorozatosan kifogásolja, de süket fülekre talál. Fidesz-Magyarországon az állam csak tekeri a szörnyű darálót tovább, egykedvűen. És vajon hová, milyen körülmények közé kerülnek a szakellátásba vett gyerekek?

Pokolba az árvákkal

Bő másfél évtizede jelennek meg  újságcikkek, látnak napvilágot a gyermekjogi szervezetek kutatási eredményei, valamint  sorjáznak az ombudsmani jelentések a hazai gyermekvédelmi intézményrendszer tarthatatlan állapotáról. A kép, ami kirajzolódik, a következő:

  • mint a szociális szféra összes területén, folyamatos a forráskivonás a gyermekvédelemből; ennek megfelelően az intézmények többsége lelakott, zsúfolt, felszereléshiányos.
  • A nevelők és felügyelők éhbérért, viszont óriási felelősséggel dolgoznak, így aztán a képzettek menekülnek a szakmából.
  • A legtöbb intézményvezető emiatt kénytelen – mellesleg törvényellenesen – akár másfél-kétszeresére növelni a csoportok létszámát, míg azok teljesen kezelhetetlenné és áttekinthetetlenné válnak.
  • Szintén a hely- és forráshiány miatt a normál és a speciális nevelési igényű gyerekeket közös csoportokba rakják, ami minden előírással ellentétes, és az eredménye az, hogy mind a speciálisak integrációja, mind a normál igényű gyerekek fejlesztése ellehetetlenül.
  • Mivel nincs elég ember, az intézményvezetők – megint csak jogszerűtlenül – gyakran képzetlen munkaerőt alkalmaznak; ma már nyolc általánossal, minden komolyabb kontroll nélkül bárki foglalkozhat nevelőotthoni gyerekekkel.
  • Papíron a gyerekek kapcsolatot tartanak a kirendelt gyámjaikkal, valójában sok intézetben a gyámügy is magukra hagyja őket.
  • Mindezeknek megfelelően a legkeményebb börtönfilmekből ismert módon zajlik az élet a nevelőotthonokban: terjed a drog, a bűnözés, a bandaharcok, és egyre nagyobb a nyomor.
  • Az intézmények zártak, a fenntartó a gyerekek személyiségi jogaira hivatkozva akadályozza mind a sajtó, mind  a gyermekjogi szervezetek munkatársainak bejutását.
  • Miközben – mivel a munkaerő és a működés jobbára kontrollálatlan – a magyar gyermekvédelmi intézetekben nem egyszer beteg lelkű, perverz, szadista vadállatok is dolgozhatnak.
  • Tehát rendszeres a nevelőotthonban élő gyerekek lelki és fizikai bántalmazása, molesztálása, sok esetben a fenntartó, valamint a hatóságok néma asszisztenciája mellett.

A számok folyton változnak, de a jelenlegi adatok alapján nagyjából  23 ezer gyerek van „állami gondozásban”, és ennyi növendékre alig több, mint ötezer nevelőszülő jut. Ebben a helyzetben az örökbefogadás elé fölösleges akadályt emelni emberellenes és gyerekellenes.

A törvény eddigi szövege körültekintően szabályozta, milyen feltételeknek kell megfeleljen az örökbefogadó: a helyére lépő új szöveg csak annyit köt ki, hogy házaspár legyen.

Persze, senki nem vitatja, hogy egy gyereknek az a legjobb, ha a vér szerinti édesapja és az édesanyja neveli szeretetben és boldogságban, sőt, vannak testvérei, plusz az egész család anyagi és érzelmi biztonságban él. Csakhogy a törvényhozásnak a valósággal van dolga, nem az ideálok világával. És a valóságban az, hogy a vér szerinti szülők nevelik a gyereket – sok szomorú példa van rá – önmagában nem garantálja, hogy meg is kapja mindazt, ami a fejlődéséhez szükséges. Ha pedig ez a helyzet bármilyen okból nem kezelhető, és a szülei nélkül kell felnevelődni a gyereknek, messze nem garancia a szükségletei kielégítésére az sem, ha férfi-nő házaspárhoz kerül.

Viszont a megfelelő fejlődéshez szükséges érzelmi kötődést, törődést és anyagi biztonságot megadhatja bármilyen nemű felnőtt, aki szereti. Megadhatja egyetlen ember, és persze megadhatja kettő, függetlenül attól, hogy milyenek a szexuális szokásaik; ahhoz a gyereknek, amíg gyerek, amúgy sincsen köze. És az biztos, hogy a jelenlegi szétvert, olykor abuzáló, bizonyos esetekben gyereknyomorító intézeteknél bármi jobb.

Ez a rendszer, jelenlegi állapotában, maga a nyitott szájú pokol.

És a kormány politikai okokból, a népszerűsége kedvéért, gyerekek tömegeit szolgáltatja ki neki.

Balaván György

Borítókép: Rosta Tibor/MTI

Forrás: 24.hu