Kiégés veszélyezteti a digitális oktatásban tanuló diákokat

Egyre többen panaszkodnak az ingerszegény környezetre, miközben az iskolák sem tesznek meg mindent azért, hogy javítsanak a helyzeten.

Az RTL Klub Híradója által megkérdezett pszichológus szerint az általában a felnőtteknél tapasztalható burnout szindróma, vagyis a kiégés egyre gyakrabban probléma a koronavírus miatt otthon tanuló diákoknál. “Elsősorban a motiválatlanság, ami jól látszik a tanulásnál. De attól is lehet már kiégéses szindróma, hogy túl sokat van képernyő előtt a gyerek, és ettől megváltozik szinte a személyisége” - mondta.

Az ingerek hiányát a téli depresszió is súlyosbíthatja ráadásul.

Balatoni József, középiskolai osztályfőnök elmondása szerint a diákok már annak örülnek, ha konzultációra mehetnek hozzá, mert legalább kimozdulnak otthonról.

A digitális oktatással több gond is van ennél: a hvg.hu-nak nyilatkozott Prievara Tibor tanár, digitálisoktatás-szakértő is azt mondta, az iskoláknak sokszor már csak az a szempont, hogy papíron letudják az oktatást, a hatékonyság kevéssé szempont, miközben a gyerekek zombiként ülnek a gép előtt.

Forrás: HVG