Most épp az agglomerációs közlekedésért kér többet a kormány Budapesttől

A főpolgármester helyettesnél a kávét tökéletesen kiváltja a Magyar Közlöny olvasgatása. Úgy tűnik, kimeríthetetlen a kabinet ötlettára, ha arról van szó, hogyan lehet újabb összegeket elvenni a fővárosi önkormányzattól. Mint a Telex írja, a szerda esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint jövőre 6,58 milliárd helyett 8,37 milliárd forintot kell befizetnie a fővárosnak az agglomerációs közösségi közlekedés költségeibe. Még Tarlós István főpolgármestersége alatt kerültek a fővárostól az államhoz a HÉV- és az agglomerációs buszjáratok. Ráadásul a következő évekre is úgy számol a kormány, hogy nőni fognak a költségek, mivel a 2022-es évre indokoltnak tartják, hogy az eddigi 2,16 helyett 3 milliárd forintot fizessen évente a buszok szolgáltatásáért, és az eddigi 4,42 milliárd helyett 5,29 milliárddal járuljon hozzá a HÉV-ek működtetéséhez Budapest. 

Mindezt egy 2016-os szerződés alapozza meg, amely szerint a fővárosnak be kell szállnia a tömegközlekedés finanszírozásába, hogy fedezni tudják a városhatáron belüli költségeket.  

„Reggeli rutinom részévé vált, hogy napilap helyett, magyar közlönyt olvasgatok, hogy megtudjam mit vitt el az éjjel a kormány az önkormányzatoktól, és a reggeli kávét is tökéletesen kiváltja, sőt”

- reagált közösségi oldalán a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a fejleményre.

 Tüttő Kata hozzátette, "ma reggel sem kellett csalódnom."

Megjegyezte, "a kormány korábban megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy bármilyen díjat emeljenek, még az infláció mértékével sem emelkedhet semmi. Értem. Erre ők az éjjel megemelik az agglomerációs közlekedés díját 27 százalékkal.

Mindeközben a budapesti közösségi közlekedési jegyárbevétel több mint harmadával csökkent a járvány miatt. Na most ebből a be nem folyt bevételből kellene nekünk 27%-kal többet fizetnünk.

Sima ügy."

- sommázott a politikus.

Reggeli rutinom részévé vált, hogy napilap helyett, magyar közlönyt olvasgatok, hogy megtudjam mit vitt el az éjjel a...

Közzétette: Tüttő Kata – 2020. december 30., szerda
A Népszava nemrég írt arról, hogy az átadás idején alig 3 milliárdot kapott az államtól a főváros a 72 milliárdos vagyon fejében.
 
Borító: Fotó: Huszár Dávid / Népszava
 
Forrás: Népszava