Gulyás: Védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország

A szerdai napon ismét ülésezett a kormány és megállapította, hogy a következetes védekezésnek köszönhetően a második hullámot sikerült megfékezni, de az adatok egy ideje már nem mutatnak további csökkenést

– ezzel kezdte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfót, majd arról beszélt, hogy a brit mutáns gyorsabban terjed, itthon is, ezért fennáll a betegek számának növekedése.

Gulyás elmondta, hogy bár Magyarország minden unió által felkínált lehetőséggel élt, de az uniós beszerzés lassan zajlik.

A jövő héten 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra – jelentette ki Gulyás, majd elmondta, hogy

védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország. 

Ez az okmány a második oltás beadásának időpontját rögzíti majd. A felgyógyultak is kapnak majd ilyen okmányt, az ő esetükben a kórházból történt elbocsátás napja lesz a dokumentumban. Azok is kapnak majd ilyen okmányt, akik rendelkeznek olyan papírral, ami az antitestet igazolja szervezetükben. Esetükben négy hónapig lesz érvényes ez a dokumentum. Arról még nem döntöttek, hogy az okmány milyen jogosultsággal jár majd.

Gulyás Gergely ezt követően arról beszélt, hogy a bértámogatások 99 százalékát már kifizették. A Kormányinfón kiderült az is, hogy a nyitásról szóló konzultáció jövő héten indul majd el.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt követően újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy

  • a Klubrádió ügye a Magyarországgal szembeni lejáratásra ad lehetőséget, és a magyar kormánynak ehhez nincsen semmi köze,
  • a márciusi nyitásról a konzultáció után tudnak dönteni,
  • a Gundel mondta fel a szerződést a Karmelitával, de az nem derült ki, hogy miért,
  • 90 nappal hosszabbítják meg a rendkívüli jogrendet,
  • nonszensz lenne fizetni a közpénzből vásárolt vakcina beoltásáért azoknak, akik élnek a lehetőséggel,
  • semmi közük nincs ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság létrehoz Budapest 2032 néven egy olimpiai pályázati bizottságot, nem is tudtak erről,
  • ha nagyobb mennyiségű vakcina lesz az országban, akkor napi félmillió embert tudnak majd beoltani,
  • a jelenlegi becslések szerint ha minden oltás megérkezik, akkor több mint 2 millió oltás állhat rendelkezésre március végéig,
  • a kormány kevesli a Főváros turisztikai csomagját,
  • miután a Nemzetközi Oltóközpont úgy fogadott el regisztrációs díjakat, hogy nincsen oltóanyaguk, ezért egy fogyasztóvédelmi vizsgálat van folyamatban velük szemben.

Borító fotó: MTI/BALOGH ZOLTÁN

Forrás: 24.hu