kedd, április 13, 2021
728x90 EU Imagery

Országos megmozdulásokat szervez jövő hétfőtől a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, mert elfogadhatatlannak tartja azt, ahogyan a kormány bánt vele az elmúlt évtizedben

– mondta Iványi Gábor, az egyház elnöke egy pénteki online sajtótájékoztatón. A lelkész szerint az egyház küzdelme jelképes, utoljára a fasizmus idején próbálták meg a mostanihoz hasonló törvényekkel egy kézben koncentrálni a hatalmat.

„El akarjuk érni, hogy Magyarország visszatérjen a törvényes, tisztességes, emberséges útra, hogy azt a státuszt, amit 1973 és 1981 között az egypártrendszerben kiharcoltunk, hogy bevett és elismert egyház vagyunk, visszakaphassuk, és háborítatlanul végezhessük a szolgálatunkat.”

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi státuszának visszaállításáért online petíciót is elindítottak – jelentette be a lelkész. 

Iványi Gábor arról is beszélt, hogy „nyilvánvalóvá vált, hogy a NAV-on keresztül a magyar kormány milyen támadásokat indít ellenünk”, ennek a bejelentése óta eltelt három napban pedig csaknem 6 millió forintot kínáltak fel az egyház támogatására „csodálatos, nagyszerű, jóérzésű emberek”.

Az Oltalom Karitatív Egyesület hétfőn jelentette be, hogy a NAV összesen 246 131 000 forintnyi hátralékot terhelt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség számlájára. A kiszabott összeg jelentős része (90 millió forint) késedelmi díj, az adóhatóság pedig „meg sem várta azt, hogy az ítéletet kézhez kapjuk, vagy valamennyi jogi fórumon ügyünk végig fusson” – írta ekkor az egyesület.

Iványiék álláspontja szerint azért nem tudják kifizetni a tartozásaikat, mert ők sem kapják meg a magyar államtól nekik járó támogatásokat.

„2010-ig egyetlen fillér köztartozásunk sem volt, de amint ez a mostani társaság kormányra került, jogsértően elorozta az egyházi státuszunkat, elzárt a személyi jövedelemadók egy százalékától, az egyházi pályázatoktól, a kiegészítő támogatásoktól. Folyamatosan perelünk, mi mást tehetnénk. Legutóbb 2017-ben ítélt meg hárommillió eurót, akkori árfolyamon 935 millió forintot az Emberi Jogok Európai Bírósága, első dolgunk volt lenullázni az adóhatóság felé fennálló mínuszunkat”

– mondta a lelkész a 24.hu-nak adott interjújában.

Bár egy strasbourgi 2015-ös ítéletben korábban már kimondták, hogy alkotmánysértő módon fosztották meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget az egyházi státuszától, és jár visszamenőleg a visszatartott pénz, a bíróság csak a pénzek kifizetésére kötelezte a magyar államot, az egyházi státusz rendezésére nem.

Ahogy arról korában a Telex is beszámolt, Iványi Gábor február elején jelentette be, hogy az általa vezetett egyház sok év után visszakapta a 0444-es technikai számot, ami azt jelenti, hogy az egyházi 1% adót újra fel lehet nekik ajánlani. Az így felajánlott összeget a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ugyanakkor csak jövőre fogja megkapni.

Forrás: Telex

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all