Az orvosi kamara szerint is be kellene engedni a médiát a kórházakba

Jobb döntéseket hoznának az emberek az oltásról és a korlátozások betartásáról, ha látnák, mi történik a kórházakban - írta a Magyar Orvosi Kamara.

„Hisszük, hogy a polgárok alapvető döntéseinek (oltás, korlátozó intézkedések fegyelmezett betartása) meghozatalát elősegítené, ha szembesülnének a valós helyzettel, azzal, amit az egészségügyi dolgozók nap mint nap átélnek.”

- így reagált a kamara arra, hogy a kormány elutasította a független sajtó kérését, mutathassák meg, mi történik a magyar kórházban. Az Alfahír kereste meg a MOK-ot, akik a válaszukban arról is írtak:

„A Magyar Orvosi Kamara elnöksége messzemenőkig elkötelezett a transzparencia mellett, a járvánnyal kapcsolatos kérdésekben számtalan alkalommal kértük a kormányzatot ennek megvalósítására.”

Tóth Judit Mária, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke pedig azt mondta: „Nagyon fontos lenne, hogy a sajtó munkatársai bejuthassanak az egészségügyi intézményekbe, és objektíven bemutathassák azt, hogy milyen heroikus küzdelem zajlik a kórházakban”.

A héten huszonnyolc magyarországi szerkesztőség – köztük a hvg.hu – fordult nyílt levélben a kormányfőhöz és a tiszti főorvoshoz azt kérve: tegyék végre lehetővé az objektív tájékoztatást a kórházakban uralkodó állapotokról. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár erre azt válaszolta: A kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni.

Forrás: HVG