Szétverték a neonácik a IX. kerületi szivárványszínű szobrot

Péntek délelőtt a magát fajvédőnek nevező, de a náci jelzőt sem visszautasító Légió Hungária tagjai szétverték a Ferencvárosban tegnap felállított szivárványszínű 3D-nyomtatott szobrot, ami egyébként két hétig állt volna a helyén. Az esetről egy videót is feltöltöttek – amit azóta leszedtek –, amihez azt írták: „Tegnap a baloldali városvezetés felállította, mi pedig ma reggel korábbi ígéreteinkhez híven lebontottuk. Természetesen a rendőrség azonnal cselekedett, a szobrot ledöntő Incze Bélát, Mozgalmunk vezetőségi tagját előállították.”

A szivárványszínű Black Lives Matter szobrocskát azért állították ki tegnap a Ferenc téren, mert ez az alkotás is befutó volt egy tavalyi önkormányzati pályázaton. Az önkormányzat megfogalmazása szerint a szobor-parafrázis „a New York-i Szabadságszobrot jeleníti meg térdelő pózban, felemelt ököllel, visszautalva Colin Kaepernick amerikai futballista gesztusára, amely a mű címében is szereplő anti-rasszista mozgalom jelképe lett.”

A leleplezés napján a Mi Hazánk néhány tagja már körbekerítette a kis szobrot OSB lapokkal és egy fakeresztet is szúrtak mellé. Valaki pedig festékkel is leöntötte.

A Légió Hungária nem először szervez hasonló performanszot. Két éve az Auróráról szaggatták le a Pride-zászlót, amit aztán fel is gyújtottak.

Forrás: 24.hu