szerda, október 27, 2021

A demokratikus működési modell megvédésében a NATO-nak nemcsak a szavak, hanem a cselekedetek szintjén is lépnie kell, véli Mesterházy Attila. Újabb front nyílhat a magyar kormány és a nyugati szövetségesek közötti vitában, ezúttal a NATO-ban alakul az ideológiai szembenállás. A védelmi szövetségben ismét témává vált a demokratikus és jogállami kérdések ügye, amiben a magyar ellenzék és a Joe Biden által vezetett amerikai vezetés talált egymásra - írja az Index.

A demokratikus és jogállami normák tagállami teljesülését figyelő központ létrehozásán dolgozik a NATO Parlamenti Közgyűlése. Az úgynevezett „Demokratikus Ellenálló Képességgel Foglalkozó Központ” a védelmi szövetség szervezetrendszerébe tagozódik majd be, a koncepció kidolgozását egy képviselőkből és szakértőkből álló munkacsoport kezdte el. Erről a parlamenti közgyűlés alelnöke, Mesterházy Attila adott hírt közleményében.

A NATO-t az különbözteti meg bármely más védelmi szövetségtől, hogy annak létrehozását a demokratikus értékekre, a jogállami normákra, az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartásának követelményére is alapozták. Az elmúlt években egyre világossá vált, hogy a demokratikus működési modellt belülről az illiberalizmus hívei, kívülről pedig az autokratikus állammodellt működtetők (Kína és Oroszország) egyaránt támadjak – fogalmaz a közlemény. Mesterházy hozzáteszi, „sokuk meggyőződése”, hogy a demokratikus működési modell megvédésében a NATO-nak nemcsak a szavak, hanem a cselekedetek szintjén is lépnie kell. Bár a magyar kormányt nem nevezi meg, a közlemény alapján nem kétséges, hogy a NATO új szervezeti egységének belpolitikai vetülete is lesz.

A magyar kormánynak az igazi fejfájást az okozhatja, hogy a Demokratikus Ellenálló Képességgel Foglalkozó Központ komoly amerikai hátszelet élvez. Megálmodója ugyanis Gerard E. Connolly demokrata kongresszusi képviselő, a NATO Parlamenti Közgyűlésének elnöke. Connolly 2019-ben, az észak-atlanti szövetség fennállásának hetvenéves évfordulóján készített jelentést a demokratikus értékek, a liberális demokráciák védelmének szükségességéről. Egy évvel később az amerikai politikust a NATO Parlamenti Közgyűlésének elnökévé nevezték ki, nagyjából egy időben Joe Biden demokrata elnök megválasztásával.

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all