Támadás a tudomány ellen Orbán módra

Egymásról plagizálják terveiket az illiberális rezsimek. Orbánt másolva a lengyel PiS is le akarja nyúlni a tudományos szektort. Véletlenül jutott nyilvánosságra a lengyel kormánypárt legújabb terve, amellyel egy újabb, eddig független intézményt rendelnének a kormány felügyelete alá – politikai függésbe. A célpont ezúttal a Lengyel Tudományos Akadémia (PAN). Az akadémia elnöke Jerzy Duszynski professzor véletlenül jutott hozzá a minisztériumi tervezethez. Megdöbbent, amikor a papír eljutott hozzá - nyilatkozta a Gazeta Wyborcza varsói liberális vezető napilapnak.

A tervezet a létező akadémia árnyékszervezetét vázolta fel, alapszabályzatát az akadémiáéról másolták. Előzőleg az oktatási és tudományos miniszter tanácsadói még arról akartak vele konzultálni miként korszerűsíthetnék a tudományos akadémiát. Az elnök a vele tárgyalók részéről lekezelést és lenézést érzékelt. Azt azonban nem sejthette, hogy akkor már készülhetett a Nemzetközi Kopernikusz Akadémia tervezete.

Az új akadémia feladatai közé tartozik a Nemzetközi Kopernikusz Díjak (150 ezer amerikai dollár értékben) odaítélése, továbbá fiatal tudósoknak Kopernikusz-ösztöndíjakat adományoznak és felügyelik a még nem létező Kopernikusz Főiskolát, amelynek fakultásait különböző lengyel városokban helyeznék el. A nemzetközi tudományos együttműködést is a Kopernikusz Akadémia nagykövetei bonyolítják majd és az új akadémia együttműködik a Lengyel Tudományos-Kulturális Intézettel. Ez utóbbi intézmény sem létezik még, s nem tudni, hogy mi lesz a funkciója.

Duszynski több lengyel médiumnak is nyilatkozva beszámolt róla, hogy a tervezetet jegyző Przemyslaw Czarnek oktatási és tudományügyi miniszter nem reagált a levelére és nem oszlatta el félelmeit. „A tudományos kutatás most Lengyelországban független. Láttuk mi történt Magyarországon, ahol leválasztották az MTA-ról a kutatóintézeti hálózatot és egy kormányintézmény alá rendelték – azaz átpolitizálták” – mondta. Az akadémiai elnök nyíltan kimondja: Lengyelországban most sem költenek túl sokat kutatásra, ha a kormány létrehozna egy ilyen párhuzamos intézményrendszert, ahhoz a jelenlegi kutatóhálózattól venné el a pénzt. Az akadémia elnökének az is feltűnt, hogy az alapszabályzatban felsorolt együttműködő intézmények közül hiányzik a PAN. Jogos a kérdés: ez véletlen, vagy úgy számoltak, hogy az új intézmény leváltja a létező akadémiát? Czarnek miniszter indignálódott közleményben tudatta, hogy minisztériumában egyetlen, a Lengyel Tudományos Akadémia felszámolását célzó törvénytervezet sem készül. Ez azonban nem válaszolja meg a felvetett érdemi kérdéseket.

Duszynski egybevetette a tervezett intézménynek írt tervezetet a PAN alapszabályával, s úgy találta, hogy az megbukna  egy számítógépes plágiumellenőrző programon. Van-e valamilyen különbség mégis? A lényeg az, hogy az NKA tagjait és vezetőit az állam nevezi ki.

A lapokban megszólaló ismert lengyel tudósok kétségbe vonják, hogy a politika alkalmas lenne a tudományos haladás és kiválóság pályájának kijelölésére.

Lengyelországban pedig igazán jól emlékeznek hasonló állami akciókra. A kommunista hatalomátvétel a polgárinak minősített tudósokat távolította el. 1967-68-ban aztán a zsidónak minősített professzorokat kényszerítették emigrációba. Volt, akit 1982-ben azért tettek ki, mert a Szolidaritással rokonszenvezett. 

Az új tudományos elit pozíciókat és címeket követel – jegyzi meg a PAN elnöke. A jelenleg kormányzó jobboldali-nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) párt hatalomra kerülése után sorra szállta meg az addig független intézményeket. Az ügyészség, az állami média és az alkotmánybíróság kisajátítása után a köztisztviselői kar, majd a külügyi szolgálat politikai szolgálatba állítása következett. Évek óta folyik harc a bíróságok megszállásáért. Most a tudomány következik, mert ahogy többen is emlékeztetnek rá a lengyel médiában, a politikai hatalomtól független kutatók mernek kritikusak lenni. Ezt pedig nem viselik el a hasonló inkompetens ideológia által vezérelt autoriter politikusok.
 
Borítókép:  JERZY DUSZYNSKI FACEBOOK-OLDALA
 
Forrás: Népszava