Havi 90 milliót szakítanak Rogán-közeli vállalkozások a túlrendelt lélegeztetőgépek raktározásával

Havi nagyjából kilencvenmillió forintba kerül a kormány által tavaly felesleges mennyiségben összevásárolt lélegeztetőgépek raktározása – derítette ki a HVG.

A lap szerint t mint fél éven át ingyen, egykori stratégiai partnerével kötött haszonkölcsön-szerződés alapján tároltatta az országba érkezett lélegeztetőgépek ezreit a kormány a Teva Gyógyszergyár Zrt. gödöllői telephelyén. A tavaly márciustól élő szerződés azonban szeptemberben 30-án lejárt, a korábbi megállapodás pedig úgy alakult át októbertől piaci alapúvá, hogy a több mint 160 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanegyüttes időközben kétszer is gazdát cserélt.

A piaci alapúra váltó megállapodás szerint a területet első körben a pest-belvárosi ingatlanbizniszekből ismert Schimicsek Tibor Victoria Ingatlanhasznosító Kft.-je vette meg. A tavaly júniusban a nevére került ingatlanegyüttest már októberben értékesítés alatt állóként említi az ÁEEK és közte köttetett bérleti szerződés, amelyet a lap egy 100 napig húzott adatigényléssel megszerzett meg. A dokumentumban megnevezik a tulajdonjog várományosát: a Carion Befektetési Alapkezelő Zrt.-t, illetve annak Carolina ingatlanalapját.

A Carion-csoport neve egyebek mellett a 2016-os nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvény idejéből lehet ismerős, a lap emlékeztet, hogy a törvényjavaslatot benyújtó Rogán Antal ugyanis egyértelműen rájuk szabta a lakáslottóként elhíresült konstrukció szervezésének feltételeit.

Az ingatlanból a HVG-hez jutott szerződés szerint a bérlés első ütemében összesen 7600 négyzetméternyit – hat raktárt, egy kiszolgálóhelyiséget és tíz kamionparkolót – lakhatott be a tulajdonoscserék alatt is birtokon belül maradt állami fenntartó.

A bérleti díj havonta 165 ezer euró + áfa, vagyis havi 74,3 millió forint, amire havi 29 ezer euró + áfa (13 millió forint) összegű üzemeltetési díj, valamint 3,1 millió forintos rezsiátalány rakódik – összesen tehát

majdnem havi kilencvenmillió forintba kerül a sokszorosan túlvásárolt lélegeztetőgép-készlet raktározása.

A díjat az első időszakban csak a használt terület nagysága alapján, arányosan kellett megfizetnie az Országos Kórházi Főigazgatóságnak (az ÁEEK helyébe lépett intézménynek), az első ütemben birtokba vett 7600 négyzetméter tehát „csupán” 22,5 millió forintba került havonta. Hogy a teljes, több mint harmincezer négyzetméternyi bérbe adott kapacitást mikor vehette birtokba az állami szervezet, arról ugyanúgy nincs információ, mint arról, hogy pontosan hány készüléket tárolnak Gödöllőn, a lap kérdésére ugyanis nem válaszolt a főigazgatóság.

Borítókép: MARJAI JÁNOS / 24.HU

Forrás: 24.hu