32 törvényt nyomnak át a parlamenten a jövő héten

Kedden és szerdán döntenek egyebek közt a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról, amelyek leválthatatlan kurátoraikkal és a megkapott állami vagyonnal szembemehetnek bármely jövendő kormánnyal.

32 törvényről szavaz az országgyűlés a jövő héten. A jogszabályok, amelyeket várhatóan elfogadnak, újabb 11 egyetemet alakítanak át alapítványivá, az egri Eszterházy Károly Egyetemet pedig átadják a katolikus egyháznak. Vagyonkezelő alapítvány kapja meg egyebek közt Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi területét, és ilyet alapít az állam a MOL-lal közösen, maradék részvényeinek átadásával teljesen lemondva az olajcég közvetlen befolyásolásáról.

Döntenek továbbá a képviselők a településrendezés új szabályairól, a 25 évnél fiatalabbak jövedelemadó-mentességéről és azoknak a rokkantnyugdíjasoknak a kárpótlásáról, akiket korábban Alaptörvény-sértően fosztottak meg juttatásaiktól.

A törvényalkotási bizottság csütörtökön kevés lényeges módosítást javasolt. Az egyetemek vagyonjuttatásai között újdonság, hogy a Szegedi Tudományegyetem megkapja a lombikbébi-programjáról ismert, 2019 végén államosított volt Kaáli Intézetet, a Miskolci Egyetemnek viszont nem adják oda az Ózdi Acélművek 20 százalékos, jelenleg állami tulajdonrészét és a Csanyik-völgyi volt tüdőszanatórium épületét, pedig a kormány szerint az oda tervezett idősek otthona jó gyakorlóhely lett volna többféle szakos hallgatóknak.

Változás továbbá, hogy a katolikus egyháznak átadott egri Eszterházy Károly Egyetem gyakorlóiskolája – a kormány javaslatával ellentétben – átmenetileg is csak a szülők és a nagykorú tanulók többségének egyetértése esetén kerülhet az egyház tulajdonába. Az nem derül ki az új szövegből, hogy hogyan folyik tovább a tanárképzés, ha ez az egyetértés elmarad, mint például nemrég Balatonfüreden.

A jövő héten hozza létre az országgyűlés a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát, amely a dohánykereskedelem, a végrehajtók, a felszámolók és a szerencsejátékok felügyelete mellett a koncessziókkal kapcsolatos feladatokat is ellátja majd. Itt az az új módosító javaslat, hogy a koncessziós eljárásokkal összefüggő jogviták rendezése érdekében alakuljon egy Koncessziós Állandó Választottbíróság, amelynek vezetőit az új hatóságnak a miniszterelnök által 9 évre kinevezendő elnöke saját belátása szerint, tagjait pedig egy nyilvános pályázat részvevői közül nevezi ki.

Forrás: HVG