A kormány terve szociális válsággal fenyeget – 25 szakmai szervezet állt ki az önkormányzati bérlakások kiárusítása ellen

A civilek szerint tovább mélyíti az amúgy is egyre súlyosabb lakhatási válságot, ha elfogadja a parlament a privatizációról szóló törvényjavaslatot.

A kormány terve, hogy kiárusítsa az önkormányzati bérlakásokat, szétszaggatja a szociális védőhálót – áll abban a közleményben, amit 25 szakmai civil szervezet adott ki közösen pénteken. Mint írják a Böröcz László fideszes parlamenti képviselő által kedd éjjel benyújtott, az önkormányzati lakásvagyont áron alul megvásárolhatóvá tévő javaslatról, elfogadása esetén az

Visszafordíthatatlan károkat fog okozni az egyre mélyülő lakhatási válságban.

Az önkormányzati bérlakások – részletezik – olyan embereknek biztosítanak otthont, akiknek piaci áron nincsen lehetőségük a lakhatásukat rendezni: hajléktalanság elől menekülő családoknak, alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak, vagy éppen fiataloknak, akiket a családjuk nem tud támogatni a lakásszerzésben.

Ezeket a lakásokat a jobb módú, készpénzzel rendelkező vagy hitelképes lakók a piaci ár töredékéért – 10,5–30 százalékáért – vehetnék meg. Az önkormányzatoknál csupán a legrosszabb állapotú lakások maradnának, a legrászorulóbb bérlőkkel. Ez az állomány pénzügyi és fenntartási szempontból kezelhetetlenné válna az önkormányzatok számára, így a megmaradó állomány gyors leépülése, és a benne élő családok utcára kerülése következhet. Szintén probléma lehet, hogy a legszegényebbek egy, a bérlakásokat megszerezni akaró, újraéledő lakásmaffia markába kerülhetnének. Ezután ugyancsak az utcán végezhetik.

A törvényjavaslat lehetővé teszi azt is, hogy a jelenleg teljesen önkormányzati tulajdonban lévő lakóépületek jövőben értékes ingatlanfejlesztők kezébe kerüljenek – ez esetben elveszik a közszféra és a helyiek befolyása a városfejlesztésre.

A megfizethető bérlakásokat nem megszüntetni, hanem bővíteni kell

– hangsúlyozzák a civilek. Mindezek miatt felszólítják a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg „a közvagyon privatizálását lehetővé tevő, a legszegényebb családokat kiszolgáltatott helyzetbe hozó” törvényt.

A közleményt az alábbi szervezetek írták alá:

  • Amnesty International Magyarország
  • Autonómia Alapítvány
  • A Város Mindenkié csoport
  • A Város Mindenkié Pécs csoport
  • Civil Kollégium Alapítvány
  • C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület
  • Emberség Erejével Alapítvány
  • Esély Labor Egyesület
  • Habitat for Humanity Magyarország
  • K-Monitor
  • Kontúr Közhasznú Egyesület
  • Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
  • Menhely Alapítvány
  • Nyomtass te is!
  • Nyugodt Szív a Lakhatásért Közhasznú Alapítvány
  • Ökotárs Alapítvány
  • Önállóan lakni - közösségben élni csoport
  • Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
  • Polgár Alapítvány az Esélyekért
  • SZÁD- Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete
  • Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME)
  • Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
  • Utcajogász Egyesület
  • Utcáról Lakásba! Egyesület
  • Városkutatás Kft.

Forrás: HVG