kedd, szeptember 21, 2021

Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen – írja cikkében a hvg.hu.

A portál erre az összegre egyrészt a 24.hu által is részletesen feltárt Magyar Turisztikai Ügynökség illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásai, illetve a különböző közbeszerzések nyomán jutott.

Utóbbiak tették ki a legjelentősebb tételt. Itt összesen hat építőipari céget néztek meg (Szíjj László Duna Aszfaltját, a Mészáros család főbb érdekeltségeit, a Mészáros és Mészáros Kft.-t, az R-Kordot és a Fejér B.Á.L.-t, illetve Garancsi István Market Zrt.-jét és Paár Attila WHB nevű vállalatát), amelyek már-már rekordösszegű tenderen futottak be. „Tavaly április óta mintegy 800 milliárd forint értékben hoztak el megrendeléseket egyedül vagy konzorciumban” – írja a hvg.hu.

  • A legtöbb pénzt a Duna Aszfalt hozta el egyedül, illetve konzorciumban, a keretmegállapodásokkal együtt mintegy 580 milliárd forintot, anélkül 310 milliárdot.
  • A Mészáros család érdekeltségei 140 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek el.
  • A Market hozzájuk képest „keveset” nyert, összesen 15,8 milliárd forintot. Ezt három tenderrel húzta be, ebből a legnagyobb, 14,9 milliárdos volt, és a Citadella felújítása a feladat – egy másik céggel, a ZÁÉV-val közösen.
 
Borító fotó: MARJAI JÁNOS / 24.HU 
 
Forrás: 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all