A magyarok többsége nem is hallott a modellről, amit Orbán Viktor célnak tűzött ki

A G7.hu a Reacty Digital piackutatóval együttműködve készített egy felmérést arról, hogy mit szól a magyar lakosság ahhoz a gazdasági modellhez, amelyről január elején beszélt Orbán Viktor. Ekkor azt mondta a magyar kormányfő, hogy 2030-ra a magyar gazdaság digitalizált és körforgásos lesz.

De mit jelent ezt? Röviden valahogy úgy lehetne ennek lényegét megragadni, hogy ennek az ún. körforgásos rendszernek egyrészt a fogyasztás és nyersanyag-felhasználás visszafogása a célja. Fontos benne az újrafelhasználás, emellett lényeges eleme a fogyasztás csökkentése a megosztásos gazdaság erősítésével, a magántulajdon csökkentésével és a tervezett elavulás visszaszorításával.

A friss felmérés szerint azonban a magyar lakosság 51 százaléka azonban még nem is hallotta a körforgásos gazdaság kifejezést, további 34 százaléka pedig hallotta ugyan, de nem ismeri a mögötte lévő elgondolást. A G7 korábban arról is írt, hogy a kormány azért is léphet a körforgásos modell felé, mert az Európai Unió a következő években többek között ilyen projektekre ad jelentős pénzeket.

Forrás: 24.hu