Váratlan fejcsere a hadseregnél - felmentették Korom Ferenc vezérezredest

Két évvel megbízásának lejárta előtt hirtelen felmentették Korom Ferenc vezérezredest a Magyar Honvédség parancsnoki posztjáról. Erről a közvélemény a szerdai Magyar Közlönyből értesült, miután megjelent az a köztársasági elnöki határozat, amiben Áder János június 1-i hatállyal, indoklás nélkül menesztette a vezérezredest. A szakminisztérium előzőleg nem kommunikálta a váltást – sőt még a tisztikar jó része is a sajtóból értesült a fejleményekről forrásaink szerint –, ám miután a média beszámolt Korom idő előtti távozásáról, a Honvédelmi Minisztérium tegnap azt közölte, a parancsnok maga kérte a felmentését Benkő Tibor honvédelmi minisztertől. A tárca magyarázata szerint azért tett így, mert a „rá bízott feladatokat maradéktalanul elvégezte”, a haderő „előtt álló új feladatok pedig más típusú vezetőt kívánnak”. De az a közlésből nem derült ki, hogy pontosan milyen "új feladatokra" gondoltak.

Ugyanis lapunk informátorai egybehangzóan állítják, a honvédség 2016-ban kezdődött nagyszabású modernizációja még a közepén sem tart, azaz bőven lett volna dolga az eredetileg 2023 májusáig kinevezett Korom Ferencnek. Mi több, a tisztséget, amit a forrásaink által „keménykötésű katonaként” jellemzett vezérezredes betöltött, 2019 januárjában hozták létre azzal a céllal, hogy a minisztériumi politikai irányítást és a Honvédség vezetését határozottan szétválasszák, az utóbbinak nagyobb súlyt adjanak az átalakításra, a fegyverkezési programra való tekintettel. Bár a papíron „civil” honvédelmi miniszter Benkő Tibor vezérezredesként és a hadsereg korábbi vezetőjeként maga is ízig-vérig katonai vezető volt, Korom személyében a kabinet 2018 végén egy olyan szakembert talált a haderő élére, akit a honvédség tisztikara elfogadott, s aki kerülte a médiaszerepléseket, kifejezetten a hadsereg modernizációjára koncentrált.

A szentesi születésű, NATO-vezetőképzőt is elvégzett katona pályájának jó részét különféle lövészdandárok élén töltötte, ami egybevágott a honvédség fejlesztésének új irányaival, mindenekelőtt a szárazföldi haderő szinte teljes újjáépítésével. Korom utódjáról egyelőre nem született döntés, annyit lehet tudni, hogy a nyáron távozó parancsnok külföldön folytathatja a pályafutását.
 
Borító: Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Forrás: Népszava