Egyre több kis vidéki postafiókot olvasztanak be a születő Fidesz-közeli óriásbankba

A jelek szerint a próbák sikeresek voltak, már közel két tucat településen költöztették be a postai szolgáltatásokat a takarékfiókba. A postapartnerek sorában megjelent a Coop.

Jelenleg 19 településen működik együtt a Posta a Takarékbankkal – tudta meg a Napi.hu a Magyar Postától. A fiókokat jellemzően a 2 ezer fő alatti településen vonták össze.

A takarékbanki fiókokban a pénzintézet munkavállalói dolgoznak, a kialakított postai részen szolgálják ki a postai ügyfeleket. A társaság szerint az elmúlt időszakban számtalan esetben fordult elő, hogy a helyi postai dolgozót átvette a Takarékbank, de arra is volt már példa, hogy postai munkatársat más településre irányítottak át, vagyis nem volt létszámleépítés.

A Magyar Posta az elmúlt időszakban két településen – a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bujon és Nyírkarászon – költözött a helyi Coop-üzletbe. Ezekben a boltokban külön postapultokat alakítottak ki. A vállalat szerint minden esetben a már korábban megszokott szolgáltatások érhetők el, a nyitvatartási időket hosszabbították. A Coop postai munkavállalókat vett át, de a saját munkatársai közül is képzett ki a postai szolgáltatás ellátására és a szerencsejáték-termékek forgalmazására dolgozókat.

A Posta és a Takarék 2020 végén néhány településen, próbaképpen kezdte el az összebútorozást – kezdetben voltak lakossági panaszok, de a jelek szerint a tapasztalatok összességében pozitívak voltak, hiszen a projekttel haladnak tovább.

A postai szolgáltatások kiszervezése nem új ötlet, már a 2000-es évtizedben elindult a Postapartner-program, amelyben külső szolgáltatók pályázhatnak postahivatal üzemeltetésére. A program működik, de nem sikeres. Van pár száz, postaként is funkcionáló közért, pékség stb. az országban, de még az önkormányzatok sem törik magukat a lehetőségért, a Posta pedig egyre több településen kénytelen mobil megoldás formájában nyújtani a szolgáltatást. A Magyar Posta egyértelműen nehéz helyzetben van, a levélforgalom elapadásával esik a hagyományos postai szolgáltatások bevétele. A munkaerőhiány állandó, a dolgozók jelentős része alulfizetett.

A Takarék-csoport és a Posta együttműködését még az azóta a Fidesz kegyeiből kiesett nagyvállalkozó, Spéder Zoltán indította el, aki saját FHB bankcsoportjából, a takarékokból és a Postából akart OTP-rivális óriásbankot gyúrni. A takarékok és az FHB integrációja már Spéder nélkül ment végbe, a csoport vezetője és egyik fő tulajdonosa Spéder helyett a Mészáros Lőrinc köréhez sorolt Vida József. A Takarék-csoport pedig épp egyesül az MKB Bankkkal és a Budapest Bankkal. Utóbbi állami tulajdon. Az MKB fő tulajdonosa Mészáros Lőrinc, de a felcsúti mágnásnak a Takarék-csoportban is van érdekeltsége.

Forrás: HVG