Karácsony Gergely Brüsszelhez fordult a 35 éves autópálya-koncessziók ügyében

Kötelezettségszegési eljárást javasol Karácsony Gergely amiatt, hogy a kormány tíz évre titkosította a magyarázatot arról, miért kell 35 évre érvényes koncessziós pályázatot hirdetni a magyarországi autópályákra. A főpolgármester erről Facebook-posztjában írt csütörtökön.

A Fidesz tervéről, amely szerint 35 évre bérbe adná a sztrádákat a karbantartással és a további fejlesztésekkel együtt, itt írtunk részletesen. A koncepció szembemegy azzal, hogy a kormánypárt eddig inkább az alapvető infrastruktúrák államosításán dolgozott. Beleillik viszont abba a hatalom- és vagyonkimentési folyamatba, amelyet az állami vagyonok, egyetemek alapítványokba terelése, a hosszú távú kinevezések és a ciklusokon átnyúló központosított közbeszerzések jellemeznek.

„A kormány a saját klientúrájának extraprofitot biztosítva 35 évre privatizálja a magyar autópályákat. Nem hagyhatjuk, hogy suttyomban lopják el alólunk a gyorsforgalmi utakat, titokban szervezzenek ki 5000 milliárd forintnyi közvagyont magánzsebekbe”

– írta Karácsony. A főpolgármester szerint konkrét szabály indokolja a kötelezettszegési eljárást, ugyanis „az Európai Unió joga és a magyar közbeszerzési törvény szerint is csak akkor köthető öt évnél hosszabb időre koncessziós szerződés, ha az ajánlatkérő számításokkal tudja bizonyítani, hogy az nem eredményez extraprofitot a pályázatot elnyerők számára”.

A kormányváltással a szerződés érvénytelenítését ígérik

Karácsony szerint nyilván nem véletlenül titkosította ezeket a számításokat a kormány: „Ha ezek nyilvánosak lennének, a napnál világosabb lenne mindenki számára, hogy az elmúlt tizenkét év legnagyobb lopására készül Orbán Viktor kormánya: két generációra akarnak extraprofitot kijátszani a saját holdudvaruk számára.”

A főpolgármester közölte:

„A következő kormány nem fogja érvényesnek elismerni ezt a pályázatot, és egy fillér koncessziós díjat nem fog kifizetni sem Mészáros Lőrincnek, sem a Szijjártó Pétert megjachtoztató Szíjj Lászlónak, sem a kínai állami építőipari vállalatnak, sem senkinek.”

A kormány azt mondja nyilvánosnak, amit senki sem vitat

Karácsony Gergely hazugságainak a száma ma újra tovább nőtt, a főpolgármester állításaival szemben ugyanis a kormány nem titkosította a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése és üzemeltetése tárgyában folyamatban lévő kétszakaszos, nyílt, tárgyalásos, uniós eljárásrend szerinti koncessziós beszerzési eljárás adatait. Az eljárás során a közbeszerzési törvény szabályai szerinti valamennyi információ, adat hozzáférhető és nyilvános – közölte az MTI útján a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Igaz, Karácsony sem a tenderek feltételeinek titkosításáról beszélt, hanem arról, hogy azt az indoklást titkosította 10 évre az állam, amely megmagyarázná, milyen szempontokat vizsgálva, milyen számítások alapján látták jó döntésnek a 35 éves koncessziós pályázat kiírását.

A bányák körüli kavarás ezért is lehet

Az autópályák kezelésének, karbantartásának, fejlesztésének 35 évre való kibérlése az építőipari alapanyagok óriási igényét jelenti. Ezzel is összefügghet, hogy a koronavírusra hivatkozva a kormány tavaly lehetővé tette, hogy az állam elővásárlási jogot jegyezzen be minden ilyen anyagot nyújtó bányára, és ezért módosított a szabályokon, amelyek alapján a bányászati jogokat zárt tenderen is értékesítheti az állam, sőt azt akár bérbe is adhatja zárt tenderen. Ez egyrészt azt a következményt vonhatja maga után, hogy érdemi licit híján az állam kevesebb bevételt kaphat, úgy meg különösen, ha ezt a bányászati jogot nem eladja, hanem csak bérbe adja, noha a valódi érték a kitermeléssel már megszűnik, függetlenül attól, hogy a bányászati jog az állam tulajdonában marad.

Májusban már le is futott az első zárt tender az egyik legnagyobb, még kiaknázatlan kavicsbányára – erről és az egyelőre hivatalosan nem megnevezett győztesről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Orbán Viktor azon a júniusi kormányinfón, amelyen személyesen megjelent, elismerte, hogy rendszer lehet a zárt tenderekből ezen a területen.

Forrás: Telex