Mager Andrea titkosíthatta a Mátrai Erőmű állami megvásárlásának részleteit

Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a Tóth Bertalan által a Mátrai Erőmű tavalyi megvásárlása kapcsán indított per keretében megküldte az MSZP elnökének a céget megvásárló MVM-mel kapcsolatos 2019-es és 2020-as tulajdonosi határozatok címeit – tudta meg a Népszava.

A lap szakértőkre hivatkozva arról ír, hogy az ügyletre adott miniszteri engedélyeket a lista két dátum nélküli, december 19-e és 30-a között kelt, „minősített” bejegyzése fedheti. Annak ellenére titkosíthatták tehát a vásárlás jóváhagyását, hogy az ilyen döntések alapesetben nyilvánosak. Ez tovább nehezíti a bűncselekménygyanús eset feltárását.

Az MVM 2019. december 23-án szerződött Mészáros Lőrinc érdekeltségeivel. Ennek jegyében a rákövetkező év márciusában az állami cég 17,44 milliárdot fizetett Orbán Viktor felcsúti barátját fedő szerveződéseknek vételárként, illetve további közel 5 milliárdot hitelkiváltásként. Az erőmű egyébként igencsak veszteséges.

Az MVM a tőlük igényelt aktákat jelentős törlésekkel küldte meg Tóth Bertalannak. A kitakarásmentes változatokért indított perét a politikus első fokon megnyerte. A mostani eljárásban Mager Andrea hivatala első körben a veszélyhelyzetre hivatkozva további másfél hónapot kért, majd 259 ezer forintos költségtérítést igényeltek többek között „az adatok felismerhetetlenné tételéért”.  Tóth Bertalan ezt is bíróságra küldte, melynek ellenkérelmében Magerék már 426 ezer forint költséget kívántak az ellenzéki politikuson bevasalni. Ehhez mellékelték a Dudás Hargita Zavodnyik Ügyvédi Irodával kötött megbízási szerződést, költségjegyzéket, teljesítésigazolást, számlát és az adatigényléssel kapcsolatos egyeztetések bejegyzéseit. Mager Andrea az előző két év során 148 tulajdonosi határozatot hozott az MVM-ről. Bár ezek közül 21 titkos, szakértők számára nem világos, hogy a Mátrai Erőmű esetében mi indokolja a fokozott óvatosságot.

Borító fotó: BALOGH ZOLTÁN / MTI

Forrás: 24.hu